Elvonnak 175 milliót a Fesztiválzenekartól

Zene

(MTI) - A Népszava cikke ismerteti, hogy a Fesztiválzenekar a napokban levélben értesült a döntésről, a fenntartók döntésüket egyaránt nehéz anyagi helyzetükkel indokolták. Körner Tamás, a Fesztiválzenekar igazgatója elmondta: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 100 millióval, a budapesti vezetés pedig 75 millió forinttal ad ebben az évben kevesebbet, mint tavaly, amikor közel egymilliárd forint volt a dotáció.
    

Az elvonással keletkezett hiány csupán spóroló lépésekkel kigazdálkodhatatlan. Rendkívüli helyzetbe kerültünk - magyarázta a Népszavának Körner Tamás, aki ugyanakkor nem akart találgatásokba bocsátkozni azt illetően, hogy fizetés-, esetleg tevékenységcsökkentéssel, netalán elbocsátásokkal orvosolják a problémát. A szükséges lépésekről szombaton tárgyal a BFZ Alapítványa.