Emléktáblát avattak Polgár László tiszteletére

Zene

 

 

Az emléktáblát Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke leplezte le. A táblánál nyitottak egy emlékkönyvet, valamint az emlékezés köveit és virágait is elhelyezhették a megjelent családtagok, barátok, tisztelők.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke felidézte, hogy egy évvel korábban együtt készültek Polgár Lászlóval a zsinagóga fennállásának 150. évfordulóját ünneplő hangversenyre. Megrendülten emlékezett arra, hogy az énekes fiatalon gyakran énekelt a templom kórusában, amire mindig büszke volt.

Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház Budapest miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a műfajjal, az intézménnyel 1985-ben egy Fidelio-előadáson találkozott először. Polgár Rocco szerepét énekelte, alakításának hatása egész fiatalságát meghatározta. "Nekem Polgár László volt az éneklő isten" - jelentette ki. Meggyőződése, hogy nemcsak őt, hanem más fiatal tehetségeket is Polgár László példája hívott a pályára, többen most a dalszínház fontos szereplői - jegyezte meg. "Amikor miniszteri biztosként először léptem be az Ybl-palotába, először őt hívtam fel telefonon, hogy tanácsot adjon, jöjjön. Sajnos már nem vette fel. Nagyon fog hiányozni" - mondta. 

"Hálával és énekhanggal adózzatok Istennek" - idézte az írást Frőhlich Róbert főrabbi. Hangsúlyozta: Polgár László maga volt a hang, saját és a mások álmát teljesítette be, ahányszor csak fellépett a Dohány utcai zsinagógában. Itt kezdődött énekesi pályafutása, és itt közeledett a végéhez, majd halálával váratlanul megszakadt. "Ez a hang a szívekhez szólt, ezért is szerették őt oly sokan. Önmaga volt akkor is, amikor szerepet játszott és őszinte akkor is, ha az őszinteség nem divat - emelte ki a főrabbi. - Reméljük, hogy lelke bevésetik az örök élet tábláiba" - zárta szavait.