Énekműhely programot indított a nyíregyházi Cantemus Kórus

Zene

(MTI) Az országban egyedülálló, több mint 17 millió forintos uniós támogatás segítségével megvalósuló program októberben kezdődött és tizenegy hónapig tart. A négy részből álló, KoncertÉlmény?ÉlményKoncert, Cantemus KórusOvi, Cantemus KórusAkadémia és Cantemus KórusMűhely elnevezésű programok keretében hatvan szakpedagógus és segítő tart zenei ismeretterjesztő foglalkozásokat, játékos énekpedagógiai előadásokat a bevont 240 óvodás, valamint általános és középiskolás diák számára ? tette közzé honlapján a Cantemus Kórus.

 
A KórusOviba három nyíregyházi intézmény 5-6 éves nagycsoportosai járhatnak, akik játékos formában ismerkedhetnek meg a zenével és a zenei nevelés eszközeivel, a kóruséneklés rejtelmeivel. A foglalkozások során a kicsik elsajátíthatják az alapvető zenei fogalmakat, tapasztalatokat szerezhetnek a hangszerek és a néptánc színes világáról, a Kodály Zoltán Általános Iskola első osztályosainak segítségével pedig a színpadon is kipróbálhatják tudásukat.
 
A KórusAkadéma foglalkozásainak keretében a gávavencsellői, az újfehértói, a tiszavasvári, valamint a nyíregyházi Apáczai Csere János általános iskolák diákcsoportjai ismerkedhetnek meg a Cantemus világhírű énekpedagógiai módszereivel. A havi rendszerességgel, szakkör keretében megvalósuló kóruspróbák során a diákok a kórus művészeinek és énekpedagógusainak közreműködésével járhatják be a professzionális énekléshez vezető utat.
 
A Szabó Soma karnagy vezette KórusMűhely öt nyíregyházi középiskola diákjait vonja be többek között a kóruspróbák hangulatába, míg a KoncertÉlmény?ÉlményKoncert programban hat, általános- és középfokú intézmény diákcsoportjai koncerteken vehetnek részt és elismert zenei szakemberek, karnagyok segítségével ismerkedhetnek meg a klasszikus zene és a zenetörténet korszakaival.