Énekverseny Moszkvában

Zene

A két évvel ezelőtt elhunyt Muszlim Magomajev nevét viselő verseny eltér a hagyományos megmérettetésektől, itt ugyanis a klasszikus mellett a népszerű repertoárból, azaz popslágereket is előadnak a versenyzők, valamint a Muszlim Magomajev által énekelt dalok (ária olyan operából, amelyben Magomajev fellépett, illetve nápolyi dalok) közül is választanak kettőt. A döntőre október 23-24-én, a moszkvai Crocus City Hallban kerül sor, a zsűri előtt megjelenő 15 énekest egy szimfonikus zenekar kíséri majd.

A jelentkezés feltétele: maximum 40 éves kor, igazolt zenei tanulmányok. A jelentkezési határidő szeptember 1., eddig kell elküldeni egy CD-t vagy egy DVD-t, amelyen két-három, a klasszikus repertoárba tartozó darabot énekel a versenyző, valamint két-három popdalt (cím: 143400, Crocus City Hall, Trade and Exhibition Center, bld. 2, pav. 3, 65-66 km of Moscow MKAD Ring Road,  Krasnogorsk, Moscow region, Russia). A verseny nagydíjasa 30 ezer dollárt, az első helyezett 15 ezer, a második helyezett 10 ezer, a harmadik helyezett pedig ötezer dollárt kap. A zsűri tagjai közt lesznek Tamara Szinyavszkaja és Jelena Obrazcova operaénekesek, Jurij Basmet karmester, Alekszej Ribnyikov és Michel Legrand zeneszerzők.

 A jelentkezési lap letölthető a verseny honlapjáról, ahol a pontos versenykiírás is megtalálható.