Eötvös Péteré az Arany Oroszlán

Zene

 

A díjazottnak magas színvonalú koncertprogramot is össze kell állítania a szeptember 24-i ünnepi nyitóeseményre. Eötvös Péter a freiburgi rádiózenekarral (SWR Orchestra) lép pódiumra. A hangversenyt Bartók Táncszvitjével kezdik, majd Eötvös Péter Bartóknak ajánlott, CAP-KO című versenyművének kétzongorás változata hangzik el, ezt a Replica követi, az estet Stravinsky Agonja zárja. A lagunák városában az őszi biennálé október elsejéig tart.

"Természetesen nagyon örülök, hogy nekem ítélték a díjat, külön öröm, hogy Kurtág György 2009-ben már megkapta. Velencéből Strasbourgba utazunk, ahol a SCHILLER: energische Schönheit című darabomat vezénylem. Ez Schiller filozofikus írásának három részletére támaszkodik, és arról szól, hogyan kellene az emberek esztétikai nevelését fejleszteni. Vagyis, épp az ellenkezőjéről, mint amit most átélünk."

Mozgalmas éve van Eötvös Péternek, június közepén Berlinben Perényi Miklóssal és a Berlini Filharmonikusokkal tartották a Csellóverseny ősbemutatóját, ezt a kompozíciót októberben Zürichben is műsorra tűzik. A berlini előadás pedig interneten az együttes virtuális koncerttermében megnézhető-hallgatható. Bergenben is Perényivel, Szöulban és Torontóban majd más szólistával mutatják be. 

Szombaton tértek haza a Benjamin Britten alapította angliai Aldeburgh-i fesztiváltól, ahol ugyancsak a SCHILLER: energische Schönheit szólalt meg a London Sinfonietta előadásában.

"Ezt a művet eddig karmester nélkül játszottuk. A nyolc tagú kórus mindegyik énekeséhez tartozik egy fúvós hangszer, ehhez jön két ütő és egy harmonika. Az énekeseket elvileg a nézőtér különböző pontjain kellene elhelyezni, hiszen az a szerepük, hogy győzködjék az schilleri eszméről, a minőségi kultúra szükségességéről az embereket. Sajnos a "cipődoboz"elrendezésű koncerttermekben ez alig oldható meg, ezért Strasbourgban én vezénylem az előadást."