A Nemzeti Színház 1857-ben mutatta be Jókai azonos című történelmi szomorújátékát, ebből készítette Szigligeti Ede Erkel számára az opera librettóját. Noha sem Jókai, sem Szigligeti nem vonja kétségbe a paraszti néprétegek felelősségét a lázadás kirobbanásában, s nem egyedül a nemességet okolja az országban kialakult állapotokért, Erkel zenéje mintha mást állítana, s részrehajló lenne a "néppel" szemben. Mindezt úgy éri el, hogy néhány helyütt némileg átrajzolja a librettó dacos, sértődékeny, önös érdekektől, hatalomvágytól fűtött Dózsájának portréját, s hős, forradalomra kész népvezért farag belőle. E döntését húsz évvel korábban minden bizonnyal általános egyetértéssel és rajongással fogadták volna, ám a Dózsa bemutatójakor 1867-et írunk, a tinta épp csak megszáradt a kiegyezést deklaráló törvénycikkelyeken. A negyvennyolcas eszmék, melyekhez Erkel mindvégig makacsul ragaszkodott, időközben meghaladottá váltak. Ennek fényében mindenképpen különös, hogy Erkel épp a Dózsával kezdi meg stílusa kiszélesítését, átformálását - a "magyaros" tendenciák háttérbe szorítását. A Hunyadi Lászlóban megtalált, majd a Bánk bánban továbbfejlesztett, népies elemekre épülő dallamosság fokozatosan átadja a helyét a zenedrámai kísérleteknek. Hogy ez a fordulat mennyiben Erkel önálló döntésének az eredménye, s mennyiben a külső hatásé, amely elsősorban az operák komponálásában mind fokozottabban részt vevő két Erkel-fiúknak, Sándornak és Gyulának köszönhetően a kései kompozíciókban egyre erőteljesebben érezhető - nyitott kérdés, amely izgalmas találgatásokra készteti a kutatókat és műélvezőket egyaránt.
Március 22. 19:30 - Magyar Állami Operaház
Erkel: Dózsa György - keresztmetszet
Közreműködnek: az Operaház énekes szólistái és a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Vezényel: Kovács János
