Erkel kórusművek korongon

Zene

A Lakner Tamás vezette pécsi Bartók Béla Férfikar 45 percnyi Erkel-anyaggal jelentkezett a Hollós Máté vezette lemezkiadónál, de hogy meglegyen a bő egyórás műsoridő, még kellett valami más is. Ekkor került szóba a 2010-ben Komáromban előadott István király című opera és annak kórusrészei. Az előadás érdekessége, hogy az 1885-ös ősváltozat szerint szólalt meg.

A korongon található többi alkotás is különlegességek sorát vonultatja fel. Erkel egyetlen kantátája, a Magyar Cantate II. Ferenc József koronázására készült (csakúgy mint az akkor valóban elhangzó Koronázási mise Liszt tollából). Ősbemutatójára 1867-ben került sor a szerző vezényletével, majd 143 évig nem hangzott el pódiumon. 2010 tavaszán került elő a mű kottájának másolata a Marosvásárhelyen élő Erkel-ükunoka, Szőnyi Zoltán karmester jóvoltából, így lehetőség nyílt a teljes kórus- és zenekari kottaanyag rekonstruálására, majd előadására is 2010. november 6-án a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) jóvoltából.

Az új CD-n a Bartók Béla Férfikar mellett a Mindszenty Zsuzsánna vezette Musica Nostra Nőikar, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar működött közre.