Erkel, Mahler és Liszt belvárosa - Vasárnap indul a jubileumi programsorozat

Zene

Erkel Ferenc, Gustav Mahler és Liszt Ferenc a XIX. századi kulturális és zenei élet meghatározó alakjai. Születésük évfordulóját ünnepli az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa elnevezésű, közel féléves programsorozat a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda szervezésében. Az összművészeti programok célja, hogy bemutassa azt a kort, amelyben a három zeneszerző élt és alkotott. Azt az időszakot, amelyben az egyes művészeti ágak szorosan összekapcsolódva fejlődtek és kölcsönösen hatottak egymásra.
 

erkel_mahler_lisztbelvarosa_by_halasznora_01.jpg
(Halász Nóra felvétele)
A közel féléves rendezvénysorozat szeptember 5-i nyitó rendezvényén, az Andrássy úti zenés korzón a forgalom elől elzárt Andrássy úton öt helyszínen a jazz és a szalonzene mellett klasszikus darabok átiratait, Erkel, Mahler és Liszt, és a három művész kortársainak műveit bemutató, valamint a gyerekeknek szóló Csoki koncert színpaddal is találkozhat a zenés vasárnapi sétára vágyó közönség. Ugyanezen a napon az Operaházban délután hat órakor avatják fel Gustav Mahler mellszobrát, és nyitják meg ünnepélyes keretek között a Gustav Mahler Budapesten című kiállítást. Fél nyolctól az Opera szezonnyitó koncertjén, Gustav Mahler II. (Feltámadás) szimfóniája csendül fel.
 
A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. Erkel-napok néven programsorozatot szervez a Károlyi Palotában, ahová szeptember 10-13. között várják az érdeklődőket. Koncert, sakkverseny, irodalmi est, családi program kínál kellemes kikapcsolódást a látogatóknak.
 
A Zene világnapja alkalmából október 1-jén a Budapest több pontján utcai örömzenét hallhat a közönség, ezzel párhuzamosan a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel (LFZE) közös szervezésben az Egyetem előtti szabadtéri színpadon délelőtt 10 órától lámpagyújtásig várja zenei programokkal az érdeklődőket. A Zene világnapja 2010 nagykövete a kiemelkedő fiatal tehetség, Várdai István gordonkaművész.
 
Hazánk klasszikus zenei palettáján ? méltatlanul ? kis szerepet kapnak a kamarazenei koncertek. Ezért a KLASSZ Zenei Iroda Várjon Dénes művészeti vezetővel közösen 2009-ben, a Haydn-év keretében ? hagyományteremtő szándékkal ? az emlékévek során ünnepelt zeneszerzők műveit kortárs művészek darabjaival párhuzamba állító kamarazenei koncertsorozatot indított világhírű hazai és külföldi előadók részvételével. Így a tavalyi Haydn és a XX-XXI. század zenéje sikeres koncertsorozata után idén november 26-27-én és december 17-18-án a Romantika a XIX. és XX. században elnevezésű kamarazenei fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség a Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából. A fesztiválon közreműködik többek között: Várjon Dénes, Perényi Miklós, Steven Isserlis, Rados Ferenc, Németh Judit.
 
Hazánk - sok más európai és tengeren túli országgal egyetemben - már készül a 2011-es Liszt bicentenáriumra, így a Liszt-év beharangozójaként az összművészeti programsorozat elmaradhatatlan része Hegedűs Endre és Mocsári Károly zongoraestje szeptember 21-én és október 26-án a Párizsi Nagyáruház Lotz termében.
 
Az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa eseménysorozat zenei rendezvényeit az Operaházban januárban Gustav Mahler Dal a Földről című szimfóniája zárja majd Fischer Ádám vezényletével, Angelika Kirchschlager és Michael König közreműködésével.
 
A programsorozat keretében a klasszikus zenei koncertek mellett többek között beszélgetések ? Kultúrtörténeti beszélgetések az Írók boltjában ? és irodalmi-zenei szalonok ? Alma Mahler Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban ? segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a XIX. századi kulturális sugárút szellemi, zenei és irodalmi életét. A kor hangulatát mutatja be a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2011. március 15-ig látogatható az Erkel Ferenc, a Zeneakadémia igazgatója című kiállítás is, ahol tanári jegyzeteket, levelezéseket, órarendeket olvasgatva válik eleven élménnyé a látogatók számára a Zeneakadémia életének első évtizede.
 
Az Erkel-Mahler év programjait egy reprezentatív kiadvány gyűjti csokorba, amely már megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban. A zenei programok mellett színes, korabeli anekdotákon keresztül ismerheti meg az olvasó az Andrássy út és környéke zene- és kultúrtörténeti szempontból fontos épületeit, azok múltját és jelenét. Valódi útikalauzként nem hiányozhatnak a könyvből a zenés sétát segítő térképek, valamint a korabeli és mai fényképek.