Érzelmek és árnyak

Zene

A komáromi erődrendszer kiépítése a napóleoni háborúk után kezdődött, az építkezés 1809-től 1877-ig tartott. Ennek során építették fel a Duna jobb partján a Csillagerődöt (1850-1870), a Monostori erődöt (1850-1871), illetve az Igmándi erődöt (1871-1877), az északi parton az úgynevezett Nádor-vonalat és a befejezetlenül maradt Vágvonalat. A déli parton, ma is magyarországi területen, állnak a két parton összefüggő rendszert alkotó teljes védmő-gyűrű legkorszerűbb tagjai, közöttük is Közép-Európa talán legépebben fennmaradt újkori katonai építménye, a Monostori erőd.
Ferenc József császár 1850-ben kelt parancsára, Michael Maly tervei szerint építették ki a dél-komáromi öv-várrendszert. Közülük a legnagyobb az - egykor német nevén Fort Sandbergként ismert - Monostori erőd, mely 70 hektáros duna-parti területen több mint 18 hektáros építményrendszert alkot.
 
 
A Monostori erőd korának legkorszerűbb hadtudományi és építési technikájával épült. Építőanyagként faragott követ, illetve a belső részekben téglát használtak. A klasszicizáló homlokzati díszítőelemek, kovácsoltvas rácsok és korlátok, a változatos, téglából rakott, egymást metsző boltívek vagy a pékség kemencéi a korszak hadmérnöki tudományának mintapéldái, egyben a kőművesmesterek remekművei is.
Az erőd méreteire jellemző, hogy egyszerre 10-12 ezer katona elszállásolására volt alkalmas, 18 kútja és 4 hatalmas kemence biztosította a katonák ellátását. Alapterülete mintegy tizennyolc hektár, ebből közel 30 ezer négyzetméter a boltívekkel fedett belső, épített tér. A kazamaták több kilométeres folyosó-rendszere mellett mintegy 640 kisebb-nagyobb helyiség szolgálta az itt állomásozókat.
 
 
A Monostori erődöt a két világháború között a Magyar Királyi Honvédség használta: jelentős kiképzőközpont volt. 1945 után a szovjetek Déli Hadseregcsoportjának legnagyobb lőszerraktára lett. A szovjet csapatok 1990-es kivonulását követően az erődöt műemlékké nyilvánították, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megkezdte a károk elhárítását és az állagvédelem munkáit. Az erőd restaurálása és méltó hasznosítása megkezdődött. 2000-től kezdve a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Közhasznú Társaság gondoskodik arról, hogy az erőd méltó helyszíne lehessen egy nemzetközi kulturális-idegenforgalmi központ számára.
 
Válogatás az opera, és nagyoperett zeneirodalom érzelmes gyöngyszemeiből, Ravel világhírű Bolero-ja egészen másképp...

2004 július 31. 20 óra, Monostori Erőd, zenei - és tánc gála, három részben. / vége kb.:1/2 23 óra/

Fellépő művészek:

Erdélyi Erzsébet mezzoszoprán
Halmos Eszter szoprán
Kővári Eszter Sára szoprán
Bándi János tenor
Czabán Gábor basszbariton
Tamás Endre bariton
Simfonietta Hungarica zenekar, vezényel: Déri András
Táncosok: Kropf Dance Company

Jegyár: 900 Ft

Információ:

Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht.
2900 Komárom, Dunapart 1.
Tel/fax.: (34)-540-582
Email: info@fort-monostor.hu