Érzelmekben gazdag este

Zene

Liszt Ferenc

A budapesti Zeneakadémián tanító muzsikus páros előadását kimagaslónak értékelte az olasz kritika, kiemelve, hogy az énekesnő elképesztő hangja elbűvölte a közönséget.

Rajk Judit a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte énekművészeti tanulmányait, majd az intézmény Egyházzene Tanszékének tanára lett. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed; főként dalokat énekel, illetve oratóriumokban lép fel. Számos ősbemutatóban közreműködött, több hazai és külföldi zenekarral is dolgozott. Az elmúlt évadban több sikeres külföldi dalestet és zenekari szólóestet tartott. Júniusban a Berlini Filharmónia színpadán Gábor Ferenc vezényletével Kodály Kádár Katáját, illetve a Székelyfonó híres alt hangra írt dalait szólaltatta meg, a berlini Deustche Oper-ben pedig az operaház zenekarával Jeney Zoltán Halotti szertartásának részleteit adta elő.

Wilheim András 1974-ben szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszakán, majd 1990-ig a Bartók Archívumban dolgozott. Szakterülete a 20. század zenéje: tanulmányai jelentek meg Bartókról, Satie-ról, Varese-ről, Webernről, Cage-ről. Az Új Zenei Stúdió tagjaként rendszeresen fellép hangversenyeken és több lemezfelvételen működött közre szólistaként, illetve mint művészeti vezető. Az Editio Musica megbízásából gondozza Kurtág György műveinek megjelenés előtt álló katalógusát, valamint tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés és zenetudományi tanszakán.