Eumir Deodato először koncertezik nálunk

Zene

Eumir Deodato

A Rio de Janeiró-i Eumir Deodato tinédzser korában barátkozott meg a zenével és az első hangszerrel, a tangóharmonikával. Zenei képzését később zongora, hangszerelés és karmesterképzés szakokon folytatta. Első sikereit 17 évesen érte el, s hamarosan Rio egyik legelismertebb zeneszerzője és zongoristája lett. Milton Nascimento és Antonio Carlos Jobim dalaiból készített felvételeket, ezeket maga hangszerelte. Ez volt a kezdet. Mára eljutott odáig, hogy mintegy 450 albumon közreműködött (ebből 16 platina lemez), amelyekből csak az Egyesült Államokban 25 millió példányt adtak el.

Dolgozott több szimfonikus zenekarral Amerika és Európa szerte, és olyan zenészek játszották dalait, mint George Benson, Lee Ritenour, Sarah Vaughan, a The Emotion és még sokan mások. Nevéhez fűződik Richard Strauss klasszikus darabjának, az Imígyen szóla Zarathustrának nagyerejű átdolgozása (Stanley Kubrick: 2001: Űrodüsszeia). Az átdolgozás, Deodato első lemezén a Prelude-ön jelent meg 1972-ben és 5 millió példányban kelt el. Ezzel nyerte a szerző első Grammy-díját.

A New York-i bemutató után 7 éven át turnézott a lemez anyagával világszerte, Ausztráliától Japánon és Európán keresztül egészen Dél-Amerikáig. Majd visszatért a stúdióba, hogy hangszerelőként és producerként közreműködjön és újabb díjakat nyerjen a Kool & The Gang (Celebration, Ladies' Night, Sometimes Special és az As One), az Earth, Wind & Fire, a Con-Funk-Shun, a The Dazz Band és mások lemezeinél. Ezek közül a Kool & The Gang négy lemezéből három többszörös platina lemez lett.

Björk

A 90-es években Björk 3 lemezét is ő hangszerelte, illetve produducerként részt vett a híres dal, az Isobel akusztikus változatának elkészítésében, s mint vendégkarmester vezényelte Björk brazíliai és Egyesült Államok-beli koncertjeit. 1999-ben ő hangszerelte Bruno Barreto Bossa Nova című filmjének zenéjét, de közreműködött a The Onion Field, a Ghostbusters II, a White Night, és a The Adventurers filmzenéjénél is. 2001 novemberében Deodato a már említett Strauss átdolgozással fellépett a New York-i segélykoncerten, ahol óriási sikert aratott. A mű a budapesti koncerten is elhangzik. A koncert sikere ösztönözte arra, hogy újra színpadra lépjen. 2002-ben a Bécsi Nyári Fesztiválon a Bécsi Operában adott koncertet, amit további nagy fesztiválok követtek világszerte. És ott volt KD Lang 2004-es legújabb lemezénél és világkörüli turnéjánál. Honlapja nem akar minket elkeseríteni a sok adattal, ezért a koncertek további alakulásáról nem ír semmit, pedig nyilván nem két év szünet után lép föl újra... Bízzunk benne, hogy változatlanul remek formában játszik.

(2007. március 3. 20:00 Jövő Háza (volt Millenáris Park) - Teátrum (Budapest) - Eumir Deodato (zongora) koncertje - Világsztár sorozat)