Évadnyitó a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál

Zene

 

A Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus 22-én tartotta 49. hivatalos évadnyitó társulati ülését. Az ülést Szabó Péter ügyvezető igazgató nyitotta meg, majd Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának alpolgármestere köszöntötte a zenekart. Az igazgató elmondta, az új évad új arculattal és egy új bérlettel várja a komolyzene iránt érdeklődőket.

 
Ez évben is két bérletsorozatot hirdetett meg a zenekar. A Mesterbérlet helyébe lépő új, Gyöngy Bérlet egy három koncertből álló sorozat, melynek alapját döntően barokk darabok alkotják, de eljutunk egészen a kora klasszicizmus zene világáig.
 
A Népszerű Bérletben hét nagyzenekari művel találkozhat a közönség. A bérletben fellépő művészek között szerepel többek között Mika Eichenholz, Nicolaus Richter karmesterek, Bujtor Balázs hegedűs, Várjon Dénes és Pertis Attila zongoristák. Az idei évad sem múlhat el világhírű sztárfellépő nélkül; a Népszerű Bérlet keretein belül lép fel a trombita virtuóz Szergej Nakarjakov.
 
A zenekar fontos feladatának tekinti a fiatalság zenei nevelését, valamint a régióban való aktív jelenlétet. Ennek érdekében továbbra is folytatódik a legkisebbeknek szóló Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! sorozat, valamint az ifjúsági hangversenysorozat, melyhez kapcsolódóan idén is online kvíz játékra hívják a fiatalokat. A miskolci szimfonikusok a régió több városába is ellátogatnak, fellépnek majd Ózdon, Sárospatakon, Aggteleken valamint Nyíregyházán. Két alkalommal utaznak Budapestre, és fellépnek majd 2013 Európa kulturális fővárosában, Kassán is. Hagyományos koncertjeik sem maradnak el; ez alkalommal is lesz halottak napi, karácsonyi valamint újévi koncert, a Klazz koncertet Klazz-fesztivál váltja, az évadot a hagyományos Promenád koncert zárja.
 
Idén két lemezzel bővül a zenekar repertoárja. Egyik a tavaly elkészült és idén boltokba kerülő Dohnyáni, Kókai műveket felvonultató lemez, másik az ez év májusában rögzítésre került Kodály műveket bemutató korong, melynek bemutató koncertje december 16-án , Kodály Zoltán születésének 130. évfordulóján lesz.
 
Az új évad a zenekar arculatában is megújulást hozott. A változatlanul magas zenei színvonal mellé egy felfrissült, megfiatalodott megjelenés párosul, mely nem csak a zenekar emblémájában érhető tetten, hanem átalakult honlapján is, mely bő tartalommal szolgál az érdeklődőknek.