Ezer muzsikusnövendék Salzburgban

Zene


salzburg_mozarteum.jpg
A salzburgi Mozarteum

(MTI) - A képzés a nyári akadémián augusztus 28-ig tart. A növendékek közelről és távolból - többek között Németországból, Olaszországból, Japánból, Kínából, Dél-Koreából - érkeznek Mozart szülővárosába, ahol három turnusban 12-12 napos kurzusokat hirdettek meg.

   
Chopin születésének 200. évfordulója alkalmából zongoraversenyt rendeznek, amelynek három első díjához a lengyel külügyminisztérium 15 ezer eurót ajánlott meg. A fiatal énekesek projektben olyan világhírű művészek tanítanak, mint Barbara Bonney, Edith Mathis, Edda Moser, Ruggero Raimondi és Marjana Lipovsek. Az ifjú zongoristák Robert Levin, Peter Lang és Siegfried Mauser tudására számíthatnak, a hegedűsök pedig az orosz Igor Ojsztrahnál, a szlovén Igor Ozimnál és az izraeli Vadim Gluzmannál képezhetik magukat.
   
Utóbbi három "tantárgyra" jelentkezett a hallgatók nagyobb része, csaknem nyolcszázan. A többiek vezényelni, csellózni, fuvolázni, brácsázni, orgonálni és gitározni tanulnak. Először tartanak régizenei képzést: a barokk fuvola-, csembaló-, ének- és gamba-tanulmányokra negyvenegyen jelentkeztek.
   
A tanítás ideje alatt a mesterek és a tanítványok ötven hangversenyt adnak, a belépőket 11 euróért árulják.