Ezer palóc Egerben

Zene

 

A Bartakovits Béla Közösségi Házban zajló fesztiválon 63 produkció verseng a Bronz, Ezüst és Arany Páva minősítésért. Bimbó Gyula, a Cantus Agriensis Kulturális Egyesület, illetve az Egri Kulturális és Művészeti Központ által rendezett megméretés főszervezője közölte a távirati irodával, hogy a résztvevők a palócok által lakott vidékről, így Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Pest megyéből érkeznek.

Három szlovákiai palóc település is képviselteti magát. A produkciók között népi zenekarok, kórusok és tánccsoportok, valamint szólisták szerepelnek. Kísérő rendezvényként néprajzi témájú filmeket vetítenek, tematikus kiadványokat mutatnak be, ugyanakkor palóc játszóház és szakmai előadások színesítik a programot. A legszélesebb érdeklődésre nyílván a szombat esti Batyusbál számíthat.

A Cantus Agriensis egyébként nem csak egyesültként, hanem hangverseny kórus minősítéssel rendelkező kamarakórusként is működik, a Miskolci Operafesztiválon is felléptek már.

November 19-21, Eger, Bartakovics Béla Közösségi Ház
Palóc Gála - Regionális és Nemzetközi Népzenei Fesztivál