Farkas Róbert harmadik lett a zágrábi nemzetközi karmesterversenyen

Zene

(MTI) - A versenyre több mint 40 országból 160-an jelentkeztek. Az előzsűrizés után 16-an mutatkozhattak be a hattagú nemzetközi zsűrinek - mondta el az MTI-nek Kovács Géza, a zsűri tagja.  A testület elnöke Berislav Klobucar, tagjai Niksa Bereza, Leopold Hager, Jorma Panula, Thomas Sanderling és a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Kovács Géza  volt. A verseny első díját Alekszej Bogorad, a moszkvai Bolsoj Színház klarinétművésze, karmestere, második díját pedig  Kah Chu Wong, a Szingapúri Kínai Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere nyerte el. 
 
Farkas Róbert Ózdon született 1982-ben. Miskolcon és Budapesten folytatta zenei tanulmányait, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen előbb karvezetői, majd karmester szakon. Erasmus ösztöndíjjal került a Berlini Művészeti Egyetemre, ahol Lutz Köhlernél idén diplomázott. Még Zágrábba jövetele előtt kapott szerződést asszisztensi, korrepetitori feladatkörben a berlini Staatsoper Unter den Lindennél. Lovro von Matacic horvát karmester 1899-ben született Susákon, 1985-ben Zágrábban hunyt el. A Bécsi Zeneakadémián tanult, majd bejárta a nagyvilágot és minden neves előadóval és zenekarral dolgozott. A róla elnevezett karmester-versenyt halálának 10. évfordulóján, 1995-ben alapították és rangjához méltóan négyévente rendezik meg.