Fekete zene a legjobbaktól Debrecenben

Zene


ElsaValle_20080709.jpg
Elsa Valle

A Debreceni Cívis Korzón vendég lesz a provence-i trubadúrként ismert francia művész, Michel Montanaro (július 11. 17 óra), aki fiával érkezik a városba, és feltehetően igazi zenei csemegében részesíti majd a közönséget. Montanaro ötvözi a mediterrán és a keleti zenéket, estjén tradicionális és saját kompozíciókat ad elő.

 
Az eredeti kasztíliai népzenét játszó Tradere együttes július 11-én, 19 órától muzsikál a Korzó szabadtéri színpadán. A banda munkadalok, altatók, románcok mellett a joták, paso doblék, rondók előadásával gondoskodik a jó hangulatról. A hétvége egyik sztárja Elsa Valle (július 11. 20.45 óra), aki a Rumba Caliente nevű formációval látogat Debrecenbe. Műsorát a latin-amerikai gyökerekből fakadóan eredeti, könnyed és szórakoztató stílus jellemzi.
 
Július 12-én (19 óra) igazi tücsök-zenét kínál tangóharmonikával, latinos, funkos, swinges ritmusú zenéjével a Maszkura és a tücsökraj nevű magyar zenekar. Talán nincs hazánkban együttes, amelyben annyian fordultak volna meg az idők során, mint az Anselmo Crew-ban. Ennek csak egyetlen oka lehet: a zenekari koncertek irtózatos tempóját nem sokan bírják huzamosabb ideig. Magyarország egyik legjobb bulizenekera ugyanis izomlázító módon ötvözi a latin muzsikákat a funkkal, a hiphopot a balkáni népzenével. Ebből az őrült világzenei katyvaszból egyetlen dolog a biztos: a páratlan vidámság és a nagy tánc. Manu Chao és Sergant Garcia legjobb hazai követői garantáltan felforrósítják a hangulatot este háromnegyed kilenctől.
 

AnselmoCrew_crop.jpg
Anselmo Crew

A Boogie Mamma (július 13. 19 óra) az egyik legismertebb hazai ska együttes. Koncertjeik leginkább a performance, a rögtönzésekkel tarkított színház és a stand up comedy keverékeként jellemezhetők. Július 13-án, a hétvége utolsó zenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, ismertebb nevén a PASO lép színpadra 20.45-től.

 
A Cívis Korzó társrendezvénye a Tér-Film-Zene Fesztivál, amelyen a Magyar népmeséktől kezdve, a Macskafogón át a Mephistót is műsorra tűzik július második hétvégéjén.