Fenyő Lászlóval koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Zene

 

Az Ománból haza érkezett Liszt Ferenc Kamarazenekar nagysikerű bérletsorozatának következő hangversenyén a Németországban élő Fenyő László gordonkaművész működik közre. A muzsikus szülők gyermekeként, 1975-ben született zenész 13 évesen, az országos zeneiskolai gordonkaverseny friss győzteseként került a Zeneakadémia előkészítő tagozatára, az érettségit követően sikerrel felvételizett a Zeneakadémiára. Egy év után a Lübecki Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol David Geringas növendékeként 1997-ben diplomázott. Egy éves zenekari gyakorlatát a Hamburgi Rádiózenekarnál (NDR) töltötte, majd sikerrel pályázta meg az 1956-os emigráns magyar muzsikusok által alapított zenekar, a Philharmonia Hungarica szólócsellista állását. 2001-ben Németország egyik legjobb együtteséhez, a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött. 1991 és 2000 között kilenc versenyen indult, s szinte mindig dobogós helyezést ért el. 1998-ban győzelmet aratott a Magyar Rádió Országos Gordonkaversenyén. A legutóbbi (és egyben legrangosabb) megmérettetésen, 2004 szeptemberében a csellisták talán legrangosabb megmérettetésén, a frankfurti Casals-versenyen diadalmaskodott. 2009 szeptemberétől a Frankfurti Zene- és Képzőművészeti Főiskola (Hochschule für Musik und Darstellende Kunst) gordonka tanszakának docense.

 

Liszt Ferenc Kamarazenekar

2010. október 29. 19:30
Olasz Kultúrintézet

Km.: Fenyő László (gordonka)
Műv. vez.: Rolla János

Grieg: Holberg-szvit
Orbán György: Búcsú Rasumoffsky gróftól
Farkas Ferenc: Concerto all'Antica
Csajkovszkij: Pezzo capriccioso
Dvorák: E-dúr szerenád, op. 22