Napra pontosan száz évvel születése után koncerttel állítanak emléket a szervezők a ragyogó karmesternek, Ferencsik Jánosnak. A koncerten - ahogy azt a sajtótájékoztatón Kovács János megbízott főzeneigazgató elmondta - olyan műsort kívánnak adni, amely biztosan köthető Ferencsikhez. Így a műsor első részében gondosan válogatott operarészletek hangzanak el, míg a másodikban - tekintettel arra, hogy a karmester mindig is nagy hangsúlyt helyezett Bartók és Kodály műveinek előadására - az Öt magyar népdal (Wiedemann Bernadett előadásában), illetve a Psalmus Hungaricus (Kelen Péter és a Magyar Állami Operaház Énekkarának közreműködésével) csendül fel.
Természetesen Ferencsik János hosszú pályafutása sok-sok művet indokolttá tenne e műsorban, de közülük a Rózsalovag és a Parsifal bizonyosan a legkedvesebbek közé tartozott. A Parsifalról megtudtuk, hogy azzal Ferencsik oly' korban lépett elő, amikor majdnem, hogy tilos volt ezt játszani, ő pedig 1970-ben "leporolta", ráadásul épp hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára, az ünnepi koncert műsorába illesztette (volt olyan lihegő "zenekritikus", aki nem is állta meg szó nélkül, hogy a zeneválasztás miatt meg ne dorgálja a karmestert). Na ja, nem olyan régen még ilyesmik borzolták a kedélyeket: kinek, mit és miért lehet, vagy sem.
Az emlékkoncerten Batta András, a Zeneművészeti Egyetem rektora mondja majd az ünnepi köszöntőt. A Székely Bertalan teremben a média jelenlétében pedig azzal kezdte, hogy: "Miért felejtettük el Ferencsik Jánost?". Hála az égnek kiderül, hogy bár nem tartozik a világszerte emlegetett nagy magyar generáció, a hét legjobb karmesterünk közé, de azért a nyolcadik hely az övé lenne. És ráadásul elfelejtve sincs! S nemcsak azért, mert lám, itt ez a koncert meg az emléktábla-avatások (január 18-án 10 órakor az Operaház aulájában, illetve 19-én 12:30 órakor az egykori lakóházánál), hanem mert - és erre az újságíró kollégák, Várbíró Judit, László Zsuzsa emlékeztettek minket - Ferencsik Jánost a hazai közönség, a szakma, a média, de még a politika is a tenyerén hordta. Számos portréfilm, koncertfelvétel, interjú készült vele, róla.
Kemény, szigorú mester volt, de akit megkedvelt, akit befogadott, azzal nagyon kedves és segítőkész volt. Lukács Ervin karmestertől jó pár adomát halottunk, így azt is, kettőjük közt miként tört meg a jég. Mindez 1957-ben történt. Lukács Ervin már két napja az Operaház korrepetitora volt, amikor azok után, hogy éjszaka kottából megtanulta a Don Carlost és az akkori legjobb énekesek együttes próbáját is "túlélte", azt mondta neki Ferencsik: "Na látja!".
Ferencsik Jánost egyébként sokan ünnepelhetnék, hiszen tanított a Nemzeti Zenedében, több mint hétszázszor dirigálta a Székesfővárosi Zenekart, illetve utódját, az Állami Hangversenyzenekart, rendszeresen és fáradhatatlanul koncertezett az István Gimnázium Szimfonikus Zenekarával, vezette a Rádiózenekart, de talán leginkább mindig is a Magyar Állami Operaházhoz tartozott, amelynek főzeneigazgatója volt, s amelynek már húszéves korában - igaz fizetés nélküli - korrepetitora volt.
Először 1930-ban vezényelt nyilvánosan, s még ebben az évben a Bayreuthi Ünnepi Játékok korrepetitora lett. Több nyarat töltött Salzburgban, ott volt Toscanini minden zenekari próbáján, s 1932-től már a Székesfővárosi Zenekarral hangversenyezett. 1936-ban Bayreuthban az Operaház együttese élén Liszt Ferenc halálának évfordulóján a Szent Erzsébet legendáját dirigálta. 1940-ben ő vezényelte Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét a Zeneakadémián. 1942-ben a Scalában A csodálatos mandarint is ő dirigálta. 1950-ig sokat járt Bécsbe, Prágába, majd hosszú szünet következett. Csak 1957-től utazott újra, s ekkor az ÁHZ-vel bejárta a világot. Lemezfelvételei külföldön is kitüntetésekben részesültek. Kovács János összegezve azt írta róla: "Ferencsik az utolsó nagy karmestergeneráció speciálisan magyar képviselője, akik még az előadandó mű lényegével foglalkoztak".
(2007. január 18. 19:30 Művészetek Palotája - Emlékkoncert Ferencsik János születésének 100. évfordulóján; km.: Csavlek Etelka, Kertesi Ingrid, Ulbrich Andrea, Wiedemann Bernadett, Kelen Péter, Molnár András, Perencz Béla, Valter Ferenc (ének), a Magyar Állami Operaház Énekkara (karig.: Szabó Sípos Máté), a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara; vez.: Kovács János)
