Fiatal csellisták jelentkezését várják

Zene

 

A belgrádi Nemzetközi Jeunesses Musicales Zenei Versenyt 1969-ben alapították, pályájuk elején álló ígéretes tehetségek támogatására. A 2009-es, zongoristák számára rendezett megmérettetés után jövőre csellisták mérhetik össze tudásukat a szerb fővárosban.

A verseny első fordulójában J.S. Bach egyik gambaszonátáját, valamint a következő szerzők szonátái közül kell egyet előadni: B. Britten, G. Crumb, H. Dutilleux, Z. Kodály, M. Reger. A második fordulóban Beethoven, Brahms, R. Strauss, illetve Schumann művei közül lehet választani, valamint Ivana Stefanovic Kust című darabját kell előadni. A kötelező darab kottája letölthető erről a linkről (a zongorakíséret pedig erről). A döntőben Prokofjev, Sosztakovics, Britten, Schnittke vagy Hindemith csellóversenye közül lehet választani.

A jelentkezéshez rövid önéletrajzot, a jelentkezők zenei tanulmányait, díjait, illetve végzettségét igazoló bizonyítványok másolatait, jelenlegi vagy korábbi tanáraik által írt ajánlólevelet, valamint egy nyomdai minőségű portréfotót kell csatolni. A dokumentumokat a következő címre várják: International Jeunesses Musicales Competition, 11000 Belgrade, Terazije 26, Serbia. A jelentkezés elfogadásáról 2010 februárjáig értesítik a jelentkezőket, a 100 Eurós regisztrációs díjat ezután kell befizetniük a kiválasztottaknak.

Az online jelentkezési lap ide kattintva érhető el.

További információk, versenyszabályzat a verseny honlapján.

A verseny szervezőbizottsága egyúttal tudatja az érdeklődőkkel, hogy jövőre hegedűversenyre kerül sor Belgrádban, 2011. március 20-30. között.