Fiatal zeneművészek ösztöndíjai

Zene

Fischer Annie
Kodály Zoltán

A Fischer Annie zenei előadóművészi ösztöndíj elnyerésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Kht. ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal hangszeres és énekes szólisták részére a 2007-es évre. (Az ösztöndíj naptári évre szól.) Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen szólista pályájukra való felkészülésükhöz. Az ösztöndíjak odaítéléséről az oktatási és kulturális miniszter által felkért szakmai kuratórium dönt. Ösztöndíjban részesülhet évente 10 fő. Pályázhatnak 1977. január 1. után születettek. Az ösztöndíj bruttó összege 70 000 Ft/hó. Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek, megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasnak a pályázati évben, illetve a pályázati évben kezdődő hangversenyévadban (2007 januárjától 2008. augusztus 31-ig) minimum tíz különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncertfellépést kell teljesítenie és igazolnia a hangversenyirodákkal kötött szerződés másolatával és az előadás hivatalos programjával. Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről két alkalommal (2007. december 31-ig és 2008. augusztus 31-ig) kötelesek beszámolni. Az ösztöndíjas köteles részt venni egy - a Filharmónia Budapest Kht. által szervezett - nyilvános kulturális rendezvényen, valamint vállalja, hogy fellépései alkalmával feltünteti, hogy Fischer Annie ösztöndíjas. A pályázatot elnyert ösztöndíjasokról a hangversenyrendező irodák, a fesztiválszervezők és a külföldi magyar kulturális intézetek tájékoztatást kapnak.

A pályázati kérelemhez csatolni kell:
1./ szakmai önéletrajzot;
2./ a főiskolai, egyetemi diploma másolatát;
3./ a pályázó művészeti területén dolgozó két elismert tanár vagy művész ajánlását;
4./ a pályázó repertoárjának listáját, amely tartalmazzon XX. századi és magyar kortárs művet/műveket is;
5./ adatlapot.

A pályázatokat elektronikus formában vagy 9 nyomtatott példányban a Filharmónia Budapest Kht. irodájában kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton. Felelős munkatársak: Horváth Jerne és Kádár Csilla. Cím: 1066 Budapest, Jókai utca 6. Telefon: 302-4961, e-mail: filharm@hu.inter.net. Beadási határidő: 2007. február 16. Az elbírálás határideje a beadási határidőt követő legfeljebb 30 munkanap. Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget. Az ösztöndíjat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyósítja. Ezen pályázati kiírás és adatlap beszerezhető még az Oktatási és Kulturális Minisztérium ügyfélszolgálati irodáján, illetve letölthető a minisztérium honlapjáról is (www.okm.gov.hu)

A Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíj elnyerésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Kht. ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal zeneszerzők, zenetudósok, zenekritikusok részére a 2007-es évre. (Az ösztöndíj naptári évre szól.) Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. Az ösztöndíjak odaítéléséről az oktatási és kulturális miniszter által felkért szakmai kuratórium dönt. Ösztöndíjban részesülhet évente 10 fő. Pályázhatnak 1972. január 1. után születettek. Az ösztöndíj bruttó összege 70 000 Ft/hó. Az ösztöndíjat egy-három éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek, megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről évente kötelesek beszámolni. A beszámoláshoz az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyilvános lehetőséget is biztosít. A kuratórium a beszámoló alapján, évente dönt az ösztöndíj további folyósításáról vagy megvonásáról. Minden évre új pályázat nyújtandó be. Az ösztöndíjas köteles részt venni egy - a Filharmónia Budapest Kht. által szervezett - nyilvános kulturális rendezvényen, valamint vállalja, hogy az ösztöndíj időtartama alatt készített művek publikálásánál, előadások alkalmával feltünteti, hogy Kodály Zoltán ösztöndíjas.

A pályázati kérelemhez csatolni kell:
1./ szakmai önéletrajzot;
2./ az egyetemi diploma másolatát;
3./ az eddigi szakmai tevékenység dokumentációját, egy partitúrát vagy tanulmányt;
4./ részletes munkatervet;
5./ tájékoztatót arról, hogy a pályázó milyen más ösztöndíjban részesül vagy részesült, illetve mire nyújtott be pályázatot;
6./ adatlapot.

A pályázatokat elektronikus formában vagy 7 nyomtatott példányban a Filharmónia Budapest Kht. irodájában kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton. Felelős munkatársak: Horváth Jerne és Kádár Csilla. Cím: 1066 Budapest, Jókai utca 6. Telefon: 302-4961, e-mail: filharm@hu.inter.net. Beadási határidő: 2007. február 16. Az elbírálás határideje a beadási határidőt követő legfeljebb 30 munkanap. Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget. Az ösztöndíjat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyósítja. Ezen pályázati kiírás és adatlap beszerezhető még az Oktatási és Kulturális Minisztérium ügyfélszolgálati irodáján, illetve letölthető a minisztérium honlapjáról (www.okm.gov.hu).

A Lakatos Ablakos Dezső jazz előadóművészi ösztöndíj elnyerésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Kht. ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal jazz-előadóművészek részére a 2007-es évre. (Az ösztöndíj naptári évre szól.) Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen szólista pályájukra való felkészülésükhöz. Az ösztöndíjak odaítéléséről az oktatási és kulturális miniszter által felkért szakmai kuratórium dönt. Ösztöndíjban részesülhet évente 3 fő. Pályázhatnak 1977. január 1. után születettek. Az ösztöndíj bruttó összege 70 000 Ft/hó. Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek, megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasnak a pályázati évben, illetve a pályázati évben kezdődő hangversenyévadban (2007. januártól 2008. augusztus 31-ig) minimum tíz, különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncertfellépést kell teljesítenie és igazolnia a hangversenyirodákkal kötött szerződés másolatával és az előadás hivatalos programjával. Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről két alkalommal (2007. december 31-ig, és 2008. augusztus 31.-ig) kötelesek beszámolni. Az ösztöndíjas köteles részt venni egy - a Filharmónia Budapest Kht. által szervezett - nyilvános kulturális rendezvényen, valamint vállalja, hogy fellépései alkalmával feltünteti, hogy Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjas. A pályázatot elnyert ösztöndíjasokról a hangversenyrendező irodák, a fesztiválszervezők és a külföldi magyar kulturális intézetek tájékoztatást kapnak.

A pályázati kérelemhez csatolni kell:
1./ szakmai önéletrajzot;
2./ a főiskolai diploma másolatát;
3./ a pályázó művészeti területén dolgozó két elismert tanár vagy művész ajánlását;
4./ a pályázó repertoárjának listáját, amely lehetőség szerint tartalmazzon saját szerzeményeket is;
5./ adatlapot.

A kuratórium döntése alapján ösztöndíjat kaphat kivételes esetben kiemelkedő tehetségű fiatal jazzmuzsikus főiskolai végzettség nélkül is. A pályázatokat elektronikus formában vagy 6 nyomtatott példányban a Filharmónia Budapest Kht. irodájában kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton. Felelős munkatársak: Horváth Jerne és Kádár Csilla. Cím:1066 Budapest, Jókai utca 6. Telefon: 302-4961, e-mail: filharm@hu.inter.net. Beadási határidő: 2007. február 17. Az elbírálás határideje a beadási határidőt követő legfeljebb 30 munkanap. Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget. Az ösztöndíjat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyósítja. Ezen pályázati kiírás és adatlap beszerezhető még az Oktatási és Kulturális Minisztérium ügyfélszolgálati irodáján, illetve letölthető a minisztérium honlapjáról (www.okm.gov.hu).