Fiatal zeneművészek nyári akadémiája Debrecenben

Zene

Több mint 160 zenei tehetség jelentkezett idén a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának komolyzenei fórumára. A 10. alkalommal megrendezendő Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján mesterkurzusokon fejlődhetnek a zenei felsőoktatási intézmények fiataljai, akik növendékhangversenyeken mutathatják be munkájukat. A zenei rendezvény idén minden eddiginél színesebb lesz, hiszen a világ minden tájáról érkeznek hallgatók, előadók és tanárok,  Spanyolországból, Finnországból, Iránból, Japánból, Portugáliából, Franciaországból, Írországból, de még Ausztráliából is.
 
A komolyzenei rendezvény nemcsak Debrecen kulturális életét színesíti, hanem utazó akadémia is, melynek ?kezdő? és profi zeneművészei a keleti országrész számos településén, így Nyírbátorban, Nádudvaron és Vaján is fellépnek. A napközbeni kurzusokat követően szinte minden estét az oktatók hangversenyei zárják a Zeneművészeti Kar Liszt termében, ahol felcsendülnek többek között Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Bach, Mozart és Brahms dallamai is.
 
 Vásáry Tamás

A multikulturális zenei napokat a Kossuth-díjas Matuz István és Gyöngyössy Zoltán fuvolagálája nyitja, és a 20 ország tehetséges zenészeit tömörítő nyolcvantagú Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar hangversenyével zárul a program a világhírű zongoraművész-karmester, Vásáry Tamás irányításával, aki utána hazánkban és külföldön egyaránt bemutatja az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján szervezett zenekarát.