Fiatal zenészek koncerteznek a mozgássérült emberekért

Zene

A művészek a koncerttel az országos intézmény hiánypótló munkáját szeretnék támogatni.
    

A Marczibányi Téri Művelődési Központban június 17-én 19 órakor kezdődő koncertet hagyományteremtő szándékkal rendezik meg, a szervezők remélik, hogy minden évben találkozhatnak majd az érdeklődők olyan fiatal művészekkel, akik elkötelezettek a társadalmi esélyegyenlőség, a fogyatékkal élő emberek ügye iránt.
    
A Budapest II. kerületében működő MEREK sokféle módon hívja fel a társadalom figyelmét a fogyatékos emberek rehabilitációjának és integrált, önálló-önrendelkező életvitelének fontosságára. A központ a legmodernebb szakmai protokollok és nemzetközi megállapodások szerint végzi munkáját annak érdekében, hogy minél több mozgássérült ember tudjon részt venni a nyílt munkaerőpiacon és váljon eltartottból a társadalom aktív és alkotó tagjává. A MEREK-ben bentlakásos elhelyezés formájában nyújtott szolgáltatások a lakók fizikai állapotának javítására, önállóságának fejlesztésére, oktatásának, szakképzésének, munkába állásának elősegítésére irányulnak.
    
A vasárnapi est védnöke Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, valamint Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.