Fidelio Klasszik: Adamik, Gyöngyösi, Vadas

Zene

Szerencsés ember az, akiknek a hivatása és a legkedvesebb szórakozása is ugyanaz. Adamik Gábor, a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekarának tubása, a Heavy Brass Guys Tuba Quartet vezetője szerencsés ember. Mint mondja, nehezen tud elszakadni hangszerétől, így nyáron sem sokat pihen, merthogy ilyenkor muzsikus barátaival koncertezik. Ebben az évben az egy hét múlva kezdődő Zempléni Fesztiválon is meghallgathatja a közönség a különleges hangzást és vidám hangulatot teremtő Heavy Brass Guys Tuba Quartet két hangversenyét. A tubás fiatalemberek ezúttal magyar műsorral készülnek az augusztus 17-i és 18-i koncertekre.

Sűrű és munkás hónapok állnak Gyöngyösi Levente mögött. Az Erkel-díjas komponistának nemrégiben jelent meg szerzői lemeze, szeptemberben pedig a Budapesti Mahler-ünnep keretében mutatják be III., Születés című szimfóniáját. Gyöngyösi Levente adásunk idején Torinóban tartózkodik, ahol az Európai Kórusszövetség 2012-es nemzetközi zeneszerző versenyén Gloria Kajoniensis című művével elnyert első díját veheti át.

Idén augusztus 26. és szeptember 4. között zajlanak hagyományosan a világzenében legerősebb, de minden műfaj kedvelőinek ínyencségekkel kedveskedő Zsidó Nyári Fesztivál programjai. A klasszikus programok mellett néhány olyan meglepetésben is része lehet a közönségnek, amelyek tovább növelhetik a fiatal látogatók számát. Ezekről és a szeptember 4-én megrendezendő Jubileumi Gálaestről Vadas Vera, a fesztivál igazgatója beszél.

Még két hétig várják a kikapcsolódni vágyókat a Millenáris Piknik színes gyerekprogramjai és felnőtteket is megszólító szórakoztató műsorai. A szervezők keddtől szombatig ígérnek felhőtlen szórakozást a család apraja-nagyjának. A harmadik éve megrendezett Millenáris Piknik főszervezőjét, Murányiné Liptai Juditot a díjmentesen látogatható programokról kérdeztük.

Mint korábbi nyári adásainkban, most is válogattunk az elmúlt félév általunk kiemelkedőnek ítélt, legizgalmasabbnak tartott eseményeiből. A Költészet Napján, április 11-én nyitotta meg kapuit a nagy múltú Rózsavölgyi Zeneműbolt emeletén a színházi és irodalmi esteknek, koncerteknek, kiállításoknak és gyerekprogramoknak egyaránt helyet adó Rózsavölgyi Szalon. Az új kulturális központ művészeti vezetője Zimányi Zsófia.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 5-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.