Fidelio Klasszik: Birta Gábor, Béres Ilona

Zene

Vasárnap indul és szeptember 4-ig tart ebben az évben a Zsidó Nyári Fesztivál. A 15. alkalommal megrendezett kulturális programsorozatot a Liszt Ferenc Kamarazenekar Dohány utcai zsinagógában megtartott hangversenye nyitja. Az esten fellép két fiatal magyar tehetség, Pusker Ágnes és Pusker Júlia, a koncert meglepetésvendége pedig az izraeli csodagyerek, a nyolcéves Yoav Levanon lesz. Szintén a fesztivál nyitónapján a Frankel Leó utcai zsinagógában A Próféták hangja című hangversenyt hallgathatja meg a közönség. A sok szempontból különleges est anyagát Birta Gábor kontratenor állította össze. A fiatal énekművész a koncert zenéjét Händel oratóriumaiból válogatta, de a hőse Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki idén lenne 100 éves.
 
Ebben a tanévben is folytatódik az Iparművészeti Múzeum Egykor tárgy - egy kortárgy című múzeumpedagógiai sorozata. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében a budapesti intézmény még 2010-ben 50 millió forintos támogatást nyert el erre a programra, amelyet három korosztály, a 3-7 éves korú óvodások, valamint 10-12 és 13-15 éves korú iskolások számára hirdettek meg. A foglalkozásokon - amelyeket kézműves műhelymunka, drámajáték, filmezés és fotózás is színesített - elsősorban hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű gyerekek vettek részt. Még mielőtt az ősszel induló programokról esne szó, arra kértük Koncz Kinga múzeumpedagógust, hogy összegezze az eddigi tapasztalatokat.
 
 
Nyári adásainkban rendszeresen válogatást nyújtunk az elmúlt félév kiemelkedőnek ítélt, legizgalmasabbnak tartott eseményeiről.  Ez alkalommal a sorozat utolsó része hallható. Június 28-án és július 5-én este A  Szkalla-lányok című előadásra várta a nézőket az Óbudai Társaskör kertje az Óbudai Nyár keretében. A darab szereplője Béres Ilona és Tordai Teri volt. A száz éve született Örkény István Macskajáték című műve alapján Berényi Gábor által színpadra alkalmazott darab egy olyan feldolgozását láthattuk, amelyben csupán a két főszereplő mondta el, élte meg a Szkalla nővérek híres történetét. Az előadás kapcsán a Kossuth-, Jászai Mari- és Prima-díjas művésznő pályájáról, a fiatal színművészek lehetőségeiről és júniusi, 70. születésnapjáról is mesélt.
 
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 26-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.