Fidelio Klasszik: Körner, Páva, Takács

Zene

Mi a kulcsszó egy impresszárió életében, illetve milyen stratégiai lépések szükségesek ahhoz, hogy egy muzsikus sikeressé váljon a nemzetközi művészpiacon? Ezekre a kérdésekre a legilletékesebb válaszol, Körner Tamás, aki az év első felében egyszemélyes zenei ügynökséget nyitott. A Budapesti Fesztiválzenekartól januárban nyugalomba vonult impresszárió először négy magyar művésszel szerződött le, valamint külföldi zenekarokkal és két szólista muzsikussal is tárgyal a közös munkáról.

 
Idén augusztus 25. és szeptember 15. között ötödik alkalommal rendezi meg a Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület a Kultúrfürdő elnevezésű összművészeti fesztivált. A háromhetes programsorozat keretében több mint 40 programmal várják a látogatókat Budapest izgalmas helyszínein, mint például az Öntödei Múzeum, vagy a nemrégiben felújított Veli Bej fürdő. Ahogy a korábbi években, úgy idén is számos ínyenc meglepetéssel készülnek a szervezők a koncertek, színházi estek, gyerekprogramok és kiállítások mellett. A programsorozatról a Kultúrfürdő főszervezője, Páva Rita beszél.

A Zeneakadémia után egy másik nagyon jelentős fővárosi kulturális intézmény újulhat meg a következő évek során. A mára veszélyes állapotba került Iparművészeti Múzeum felújításának szükségességét felismerve tavaly decemberben tervpályázat kiírásáról döntött a kormány. A pályaműveknek tartalmazniuk kellett a Lechner-palota építészeti, műszaki és műemléki rekonstrukciós tervét. Emellett a pályázóknak javaslatot kellett tenniük a létrehozandó Magyar Design Múzeum elhelyezésére a komplexumon belül, valamint az épület környezettudatos, gazdaságos működtethetőségének biztosítására. A zsűri döntése alapján a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. tervei alapján újulhat meg az Iparművészeti Múzeum épülete, és készülhet el az intézmény bővítése. A kiviteli tervek elkészülte és az engedélyeztetési folyamat lezárulta után az építkezés 3-4 évet vehet igénybe, így a megújult Iparművészeti Múzeum 2016-17-ben nyithatja meg kapuit. A pályaműveket bemutató kiállítás szeptember 5-ig ingyenesen látható az Iparművészeti Múzeumban. A pályázat és a rekonstrukció részleteiről az intézmény főigazgatója, Takács Imre mesél.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.