Filmvászon után operaszínpadon Az élet vendége

Zene

Szemző Tibor

Szemző bár elsősorban (film)zeneszerzőként ismert, rövidfilmeket is forgatott (Kuba, A másik part). Az élet vendége Csoma-legendárium volt az első nagyjátékfilmje, amely Kőrösi Csoma Sándor útját kíséri végig. A 37. Magyar Filmszemlén díjazták az alkotás rendezői látványát és hangmérnöki munkáját, is elismerést az 59. Locarnói Filmfesztiválon, valamint a független filmes Kritikusok Hetén.

A Wroclawi Filmfesztiválon tavaly vetítették Az élet vendégét, s ekkor mutatták be Carl Theodor Dreyer 1928-ban készült Szent Johannájának operafeldolgozását a Hilliard Ensemble előadásába. Szemzőnek ez adta az ötletet a film operaátiratának elkészítéséhez. A darab premierje július 17-én lesz. A narrátor szerepét Krystyna Janda kapta, aki játszott többek között Szabó István Mephistójában, Krzysztof Kieslowski Rövidfilm a gyilkolásról című művében, Andrzej Wajda A márványember és Vasember című alkotásaiban.