Finisben a jazz-zongoristák versenye

Zene

Amint arról a Fidelio is hírt adott, zajlik a Magyar Rádió által is támogatott Balogh Csibe Jenő jazz zongora tehetségkutató verseny, a döntőt május 8-án, vasárnap rendezik a Budapest Jazz Clubban. A zsűri tagja az ilyen versenyek áldozatos kezdeményezője és szervezője, Maloschik Róbert, aki ugyan már nyugdíjba vonult a Magyar Rádiótól, de nem vonult nyugdíjba a jazzéletből. Egy másik zsűritag éppen az általa 1998 tavaszán rendezett első tehetségkutatón lett megosztot első díjas: Oláh "Tzumo" Árpád azóta Amerikában is tanult és ért el sikereket. Ugyancsak a zsűri tagja Bóna László, a Budapest Jazz Club igazgatója, aki maga is dobol.

A 10 zongorista az április 17-i elődöntőben, a második fordulóban három számot (szóló, ballada és up tempo) játszott, maximum 20 perc időtartamban. Az elődöntőben bemutatott három szabadon választható darabból a pályázóknak két művet magyar szerzőtől kellett választaniuk. A zongoristákat Horváth "Plútó" József nagybőgőn (kívánság esetén basszusgitáron) és Pecek Lakatos András dobon kísérte. Ezután a zsűri visszavonult, és pontozással megállapította, kik juthattak a döntőbe. Itt a zongoristák két számot játszanak, maximum 15 perc időtartamban, amiből az egyik kötelező, ez Balogh "Csibe" Jenő Salute to Oscar című témája, amely posztumusz CD-jének is címadó darabja, míg a másik egy szabadon választott darab lehet.

Az április 17-i forduló alkalmával döntőbe jutott: Bartha Mátyás, Gayer Mátyás, Horváth János, Pintér Péter, Rafael Márió és Tálas Áron. A végeredményt rögtön a döntő után hirdeti ki a zsűri. A győztes 200.000 forintos pénzdíjat kap a Magyar Rádiótól, az Audmaxtól 150.000 forintos vásárlási utalványt, lemezt adhat ki a Gramy Recordsnál a Budapest Jazz Club támogatásával, meghívást kap a 40. Debreceni Jazz Fesztiválra szeptemberben, a Zsámbék Jazz Open 2011-re nyáron, a Magyar Jazz Ünnepe 2012 fesztiválra jövő tavasszal, és a Budapest Jazz Clubba.

A második helyezett 150.000 forintos pénzdíjat kap az EJI-től, meghívást a Zsámbék Jazz Openre és a Budapest Jazz Clubba. A harmadik helyezett 100.000 forintos pénzdíjat kap a Budapest Jazz Clubtól és meghívást a Zsámbék Jazz Openre és a Budapest Jazz Clubba. A negyedik Fodor Péter (Blueport alapítvány) 100.000 forintos különdíjában részesül. A különdíjak között Joe Zawinul: Életem a jazz című könyve (Apostrof kiadó) és Törley-termékek szerepelnek. 

A Balogh Csibe Jenő jazz zongora tehetségkutató verseny döntője

Budapest Jazz Club
Május 8, 19:00