Fischer Iván Clevelandben és Washingtonban vezényel

Zene

 

(MTI) - A BFZ igazgatóságának keddi közlése szerint Fischer Iván csütörtöktől vasárnapig négy alkalommal dirigálja a Clevelandi Zenekart.
    A hangversenyek műsorán Dohnányi Szimfonikus percek című darabja, Antonín Dvorák Hegedűversenye és a cseh zeneszerző 8. szimfóniája szerepel. A szólista Hilary Hahn hegedűművész, aki 2006 augusztusában mutatkozott be Budapesten, a Művészetek Palotájában.
    A Cleveland Orchestrát német bevándorlók alapították a 19. század közepén. Történetének fontos állomása, amikor egy olajmilliárdos vette párfogásába az együttest, hangversenytermet építtetett számukra. Az olajmágnásról elnevezett Severance Hallt nemrég újították föl. Két európai mester, Erich Leinsdorf, majd a magyar Széll György tette világhírűvé a clevelandi szimfonikus zenekart. Széll György két évtizedig állt a clevelandi zenekar élén.
    Fischer Iván Washingtonban február 8. és 10. között három koncertet ad a Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, amelynek ez évtől az első vendégkarmestere. A Mendelssohn-művekből összeállított programban az 1. szimfónia és a Szentivánéji álom kísérőzenéje szerepel.
    Fischer Ivánt a múlt héten nevezte ki Hiller István szakminiszter a magyar kultúra nagykövetévé.