Fődíjas magyar kórusok

Zene

(MTI) - Két magyar énekkart is első díjjal tüntették ki a walesi Llangolenben pénteken zárult négynapos rangos nemzetközi kórusversenyen.

A sikerről Szebelédi Valéria, a budapesti Magnificat Gyermekkar karnagya számolt be az MTI-nek.

Mint elmondta, a fennállásának 15. évfordulóját idén ünneplő énekkar első díjat kapott az immáron 59. alkalommal megrendezett llangoleni kórusvilágversenyen. Ugyanezen a versenyen egy másik kategóriában első díjra érdemesítették a Durányik László vezette kecskeméti Aurin leánykart.

A Magnificat Gyermekkar számos nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel, 2001-ben például Európa-nagydíjat kapott, majd a BBC-rádió versenyén elnyerte "Az év kórusa" címet. A társulat tavaly két aranyérmet szerzett a Brémai Kórusolimpián.

A gyermekkarnak a hazai és nemzetközi kórusversenyek valamennyi jelentős rendezvényén elért kiváló eredményeiért, a magyar kóruskultúra hagyományinak őrzéséért és terjesztéséért végzett tevékenységéért Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere a magyar kultúra napja alkalmából Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjat adományozott.