Fogócskázik a legkisebb szaxofon

Zene

A 38 éves Váczi Dániel, ha nem is az egyetlen szopraninón játszó magyar szaxofonos, azért leginkább rá jellemző ez a ritka hangszer. Váczi a trió témáinak szerzője a zenekarban, amelyik szinte mindent egy lapra tesz fel. Ez utolsó lemezük címével élve (Ludensz) a játékosság, az invenció, a játék örökös folytathatósága, a társak válaszainak végtelen száma - ezeket élheti át a hallgató, aki Váczi, Horváth Balázs bőgős és Sárvári Kovács Zsolt dobos közös játékába bekapcsolódik. Összeszokottságuk egészen elképesztő szintű, hiszen a trió eredeti felállásban idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját.

Váczi legújabban duófelvételeket készített Szőke Szabolccsal, az Ektar és a Hólyagcirkusz vezetőjével, tagja ezen kívül a Plastic Septetnek. Ebben a zenekarban átgondolt kompozíciói, az összhangzattani és polifonikus elmélyedés, amelyet a trió is felmutat, még érdekesebben érvényesülnek. A régizene és a kortárs komolyzene is erősen foglalkoztatják. Zenei gondolkodásában központi helyet foglal el Johann Sebastian Bach, és ez szóló-repertoárjának összeállítására is rányomja a bélyegét. Az már a magasabb régiókból érkező intés Váczi szemében, hogy a Jazzfogócska sorozat rá eső sorszáma Bach nevének számmisztikai módszerrel vett összege. A zenekarvezető tagja a Kada ad Libitum nevű kvartettnek is, amellyel a másik végpont felé közelítenek: a szabad improvizáció különböző módozataival kísérleteznek.

Sárvári Kovács Zsolt és Horváth Balázs, részben együtt, részben eltérő időben szerepeltek Borbély Mihály együtteseiben, a bőgős Váczi egykori szaxofontanárának oldalán a Fogócskán is részt vett már. Ezen kívül mindketten hangsúlyos szereplői a magyar world-jazz és etno-jazz életnek. Horváth partnerei között találjuk Fenyvesi Márton gitárost, tagja a Trio Minornak és játszott a Budapest Jazz Orchestrával. Sárvári Kovács mostanában a Váczi Dániel Trión és Quatrión kívül, amelyben a második szaxofonos Ávéd János, vagy a gitáros Fenyvesi (Quintrio verzióban mindketten), a Grencsó Kollektíva különböző inkarnációiban, a Kovács Linda Quartettben, a Plastic Septetben és a Kadában dobol.

 

Január 27. 20:00-22:00 - Fogasház
Jazzfogócska a Fogasházban No. 14
Váczi Dániel trió
Tagjai: Váczi Dániel (szaxofon), Horváth Balázs (bőgő), Sárvári Kovács Zsolt (dob)

Ingyenes