Sámsonként Bándi Jánost hallhatják, aki ebben a szerepben hamarosan Németországban is bemutatkozik, Delilát pedig Wiedemann Bernadett kelti életre, aki ma az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar mezzoszoprán. Méltó örököse olyan legendás énekeseknek, mint Komlóssy Erzsébet, aki ebben az operában a ?70-es években Mario Del Monacóval lépett színpadra a budapesti Operaházban. Mivel a Magyar Állami Operaház repertoárjáról közel harminc éve hiányzik ez az opera, a koncert valamennyi szólistája és közreműködője első alkalommal szólaltja meg Saint-Saens kivételes szépségű muzsikáját. Bándi János és Wiedemann Bernadett mellett Fokanov Anatolij, Bretz Gábor, Szüle Tamás és Kiss Péter lesznek az este szólistái, közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Honvéd Férfikar és a Nemzeti Filharmonikus Énekkar, vezényel Győriványi Ráth György. Camille Saint-Saens korának befolyásos személyisége volt, nagy társadalmi és művészi megbecsülését az is jelzi, hogy megkapta a Becsületrend lovagja kitüntetést. A muzsikálás mellett íróként is sikereket aratott, számos zenei témájú esszét publikált, emellett szenvedélyesen szerette a történelmet és a csillagászatot. Csodagyerekként már háromévesen zongorázni tanult édesanyjától, öt esztendősen adta első zongorakoncertjét, komponálni pedig hétévesen kezdett. A párizsi konzervatóriumnak 1848-ban lett a növendéke, s többek között Halevy is tanította, akinek A zsidónő című operája néhány éve nagy sikert aratott a Zsidó Nyári Fesztiválon. Saint-Saens tizenhárom operájából egyedül a Sámson és Delila vált népszerűvé, amelyet közel tíz éven keresztül komponált a zeneszerző. A ma már világszerte közkedvelt operát azonban kezdetben nem fogadták nagy lelkesedéssel. A bibliai témájú művet a zeneszerző eredetileg oratorikus formában szerette volna megírni, de szövegírója, Ferdinand Lemaire javaslatára végül opera született. Amikor 1867-ben Saint-Saens elkezdte a Sámson és Delila komponálását, már elismert zongorista és orgonaművész volt, akinek számos zenekari, hangszeres és kórusműve is jelentős sikert aratott. Operát viszont addig csak egyet írt, az Ezüst pecsétet, amelyet azonban nem mutattak be. Miután megszületett Delila egyik áriája és egy duett Sámsonnal, Saint-Saens félbehagyta a művet, és elutazott Weimarba régi barátjához, Liszt Ferenchez, akinek biztatására végül algériai utazását követően fejezte be a Sámson és Delilát. Az ősbemutatót megelőzően az opera első felvonását 1875-ben előadták a párizsi Theâtre du Chatelet-ben, de nem aratott sikert. Egyesek szerint azért, mert Saint-Saens szakított az olyan népszerű szerzők, mint például Meyerbeer és Massenet által megteremtett, öt felvonásos francia nagyopera hagyományaival, ráadásul alkotója addig szimfonikus szerzőként és nem operakomponistaként volt ismert. A teljes művet végül Liszt Ferenc hangszerelésével a weimari Hoftheaterben mutatták be 1877-ben, német nyelven. A francia verzió csak 1890-re született meg, és Franciaországban Rouen-ban, majd két évvel később végre Párizsban is sikert aratott. A francia fővárosban az ezt követő harminc esztendőben több mint ötszázszor adták elő a Sámson és Delilát. A mű történetének egyik érdekessége, hogy az Egyesült Államokban és Angliában is először koncertszerűen hangzott fel. A New York-i Carnegie Hall-ban 1892-ben, a londoni Covent Gardenban pedig egy évvel később, 1893-ban tapsolhatott a darabnak a publikum. A Metropolitanben 1895-ben játszották először, főszerepeit olyan nagyságok énekelték, mint Eugenia Mantelli és az a Francesco Tamagno, akinek Verdi az Otello szerepét írta. A Sámson és Delila azóta számos tenor és mezzoszoprán emblematikus szerepévé vált. Saint-Saens két hősét olyan sztárok keltették már életre, mint Fiorenza Cossotto, Marylin Horne, Denyce Graves, Richard Tucker, Jon Vickers és Placido Domingo. Napjaink egyik leghíresebb Sámsona a Magyarországon is népszerű José Cura. Az opera sikerének titka sokak szerint Delila három érzéki szépségű áriája, valamint Sámson rendkívül drámai erejű áriája és a balettzene, amely önálló részletként koncerteken is gyakran felhangzik.
