Az estét a húszperces Schönberg-miniopera, A szerencsés kéz nyitotta, amelynek szólóját az Operaház basszusa énekelte, ám az igazán pozitív hangú kritikák Kékszakállú-alakítását illették. Ezekből olvashatnak válogatást az alábbiakban.
A kiegyenített és legfinomabb részletekre kiterjedően értelmezett koncertszerű előadásban az opcionális prológot és narrátort kihagyták, de ennek ellenére Boulez tökéletesen megtartotta a darab drámaiságát. Fried Kékszakállúja borzongást keltett: bár nem a legnagyobb hangú énekes, és a hangot időnként elnyomta a zenekar, kérlelhetetlen tintafekete hangjával tökéletesen ábrázolta a melankóliába burkolózott férfit. Mellette a csodálatosan muzikális Michelle De Young érzéki mezzoszopránjával lázas kíváncsiságban égő Juditot mutatott, és hangjának gazdag színeivel bemutatta azt folyamatot, ahogyan a naiv lány megtört feleséggé válik. A zenekar Boulez irányítása alatt csillogott és a hang-fal, amely tükrözte az ötödik ajtó kinyitását, egészen lélegzetelállító volt.
A kritikusok emellett megemítik, mekkora öröm volt Bartók művét magyarul hallani Fried Péter előadásában.
