Fringe Fesztiváli forgatag

Zene

Az Agostones zenekar, a tavalyi Budapest Fringe Fesztivál különdíjasa

A 2007-es Budapest Fringe Fesztivál március 30. és április 1. között lesz. A programokról annyit tudni, hogy mintegy négyszáz társulat jelentkezett szereplésre. A Fringe lényege, hogy a szervezők a nagy, mondhatni anyafesztivál mellett (itt most ez a Budapesti Tavaszi Fesztivál, de az idén lesz Fringe Kecskeméten is) párhuzamos platformot nyitnak, amelyen a fellépés helyszínéért nem fizetnek a koncertezők, ám az egyéb költségeket (saját fellépésük anyagi terheit) maguk állják. Mi több, a közös Fringe reklámon túl a fellépők az utcán is népszerűsítik magukat, s ezzel egyben megadják eme fesztiválok nyüzsgő, színes, látványos hangulatát.

A mozgalom eredetileg az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál kezdeményezésére indult el 1947-ben, és immár a világ számos nemzetközi fesztiváljához kapcsolódik hasonló programsorozat. Az első Budapest Fringe Fesztivál kifejezetten sikeres volt, hiszen több, mint kétszáz szólista, színház,- és táncművészeti társulat, komoly- és könnyűzenei együttes jelentkezett, s ebből 181 előadás meg is valósult a fesztivál három napja alatt. A fellépők közt volt versmondó, vonósnégyes, punk-zenekar, színtársulat, szimfonikus zenekar, kortárs- és hastáncos, de még mesemondó is.