Georg Friedrich Haasé Salzburg zenei nagydíja

Zene

 
 
(MTI) A "győztesek hangversenyét", amelyen a díjazottak művének kell megszólalnia, 2013. március 1-jén tartják a salzburgi Mozarteum nagytermében - közölték a szervezők egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
    
"A világ legértékesebb kortárs zenei díja ez, amellyel azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy Salzburg nemcsak a múltjából él, hanem fontos kortárs művészeti központ is" - hangsúlyozta a tartomány kultúráért felelős helyettes vezetője, David Brenner.
    
A Grazban született, 59 éves Georg Friedrich Haas olyan kiemelkedő zeneszerzők után nyerte el a díjat, mint az olasz Salvatore Sciarrino (2006), vagy a svájci Klaus Huber (2009), illetve az osztrák Friedrich Cerha (2011).
    
Georg Friedrich Haas nemzedékének egyik legsikeresebb alkotója. Éjjel című operáját a Bregenzi Fesztiválon mutatták be. A Bluthaus premierjére a Schwetzingeni Fesztivál keretében került sor, a Melankólia című darabját pedig Párizsban láthatta először a közönség. Több egyetemen - Bécsben, Grazban és a Baselben - tanít zeneszerzést. "Mélyen meglepett, hogy nekem ítélték a díjat, úgy értékelem, hogy egy élet munkáját ismerték el" - mondta a sajtótájékoztatón a díjazott.
    
Haas a grazi Zeneakadémián Gösta Neuwirth és Erőd Iván növendéke volt. Posztgraduális tanulmányokat folytatott Bécsben Friedrich Cerha irányításával. Haas stílusa sokban emlékeztet Ligeti György mikropolifóniájára - vélik a szakértők. Jelenleg a svájci Baselben él és tanít, műveit viszont egy stájer faluban, Fischbachban hozza létre.