Gereben Zitáék a BJC-ben

Zene


images_c8c44be2ab7e44c281e96b426830c493.jpg
Gereben Zita

A különleges hangú, a bluest is hűen tolmácsoló jazzénekesnő, Gereben Zita saját együttesével az idei Müpa-Showcase egyik kiemelkedő produkcióját adta. A Rádió Gyemekkórusa, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió után Zita 2008-ban végezte el a jazz tanszéket ének szakon. A széles rajongótáborral rendelkező Emil.RuleZ! zenekarnak 2003 óta tagja, saját együttesét már 2007-ben megalakította. Közreműködött Hárs Viktor, a Modern Art Orchestra, Gerendás Péter, a Transform Quintet, Nagy János, a Four Bones, Szabó Leslie és Horváth Gábor koncertjein és lemezein.

Gereben Zita kvintettjében Gyémánt Bálint gitározik, akivel egyszerre diplomáztak a Zeneakadémia jazz tanszékén, és aki saját együttesével és több zenekar tagjaként is (Bin Jip, stb.) egyre keresettebb muzsikus. A kvintett zongoristája Horváth Gábor, akinek debütáló lemezét volt tanára, Binder Károly (BMM) adta ki, de ez csak mint szerzői lemez jelenti számára a bemutatkozást, hiszen a Transform Quintet (régebben Tropical Transform) billentyűseként már több lemezen is hallható. Zita is közreműködni szokott a Transform produkcióin. Az énekesnő ritmusszekció másik két tagja, Gálfi Attila dobos és Eged Márton basszusgitáros ugyancsak ennek a sikeres kvintettenek a tagjai. 

Gereben Zita kvintett - Budapest Jazz Club - Alerant jazz est
Augusztus 5. 21 óra