Gitárhúrok hangjától fog zengeni három székely város

Zene

 
 
(MTI) - Az idén negyedik alkalommal rendezi meg a Terra Siculorum nemzetközi klasszikusgitár-fesztivált a Harmonia Cordis Egyesület. Kilenc országból több mint száz meghívott, versenyző és diák vesz részt a rendezvénysorozaton.
    
Székelyudvarhelyen április 11. és 17. között lesznek a koncertek. A fesztivál első hat napján a Szent István-terem ad otthont a klasszikus gitár hangjának. Az első napon a Joncol duó (Britta Schmitt Németországból és Carles Guisado Spanyolországból) koncertjét hallhatja a közönség. A második napon a székelyudvarhelyi születésű Beke István Ferenc (a fesztivál főszervezője és a Harmonia Cordis Egyesület elnöke), Bugnar Ionut (hegedű) és Bíró Endre (ütős hangszerek) által alkotott trió koncertezik. Őket az Oroszországban élő Vlagyimir Gaponcsev követi, majd Csáki András budapesti gitárművész gyönyörködteti a hallgatóságot. 
    
A következő napokon a francia Judicael Perroy pengeti a húrokat, majd tanítványa, Gabriel Bianco gitározik. A zene szerelmesei Pusztai Antal jazzgitárkoncertjét is hallhatják, a hetedik napon pedig szimfonikus koncert lesz a Székelyföldi Filharmóniával közösen. 
    
Csíkszeredában a Szent Ágoston-templomban április 11. és 13. között lesznek hallhatóak a gitárkoncertek este fél nyolctól. Többek között fellép Farkas-Barabás Szabolcs, Podhorszky Gábor és Vlagyimir Gaponcsev.
    
A sepsiszentgyörgyi koncerteknek az árkosi Szentkereszty-kastély ad otthont április 13. és 15. között, este hat órai kezdettel. Ezen a helyszínen a Joncol duó, a Melis duó (Constantin Andrei és Titus Flueras) klasszikusgitár-koncertet ad. Az érdeklődők meghallgathatják Pusztai Antal jazzszgitárkoncertjét is.  
    
A fesztivál honlapján ? www.harmoniacordis.org ? élőben lesznek követhetők a székelyudvarhelyi koncertek.
   
A fesztivál keretén belül klasszikusgitár-versenyre is sor kerül, amelyre több országból érkeztek nevezések. Ezen kívül mesterkurzusokat szerveztek a fejlődni vágyó fiatalok számára.