Leoš Janáček egyik tanítványa, Josef Martinek elbeszéléséből tudjuk, hogy 1921-ben, amikor a zeneszerző szülőfalujában, a morvaországi Hukvaldyban járt, panaszkodott az olmützi bíborosnak, hogy milyen szegényes az a zene, amelyet a helyi templomban hallott. A bíboros persze azonnal felkérte Janáčeket, hogy komponáljon valami "érdemlegeset" a liturgia számára. Janáček korábban nem mutatott különösebb érdeklődést a liturgikus zene iránt, eltekintve néhány, az 1870-es évekből származó tanulmánytól és egy félbehagyott orgonás misétől (1907). 1921-ben elkezdett foglalkozni szláv liturgikus szövegekkel, de a komponáláshoz csak 1926 augusztusában fogott hozzá. Halála évében így nyilatkozott darabjáról: "Ószláv mise? Tudja ugye, mit írtak rólam akkor: hívő aggastyánnak tituláltak. Nagyon dühös voltam, és azt mondtam: ejnye, fiatalember! Elsősorban nem vagyok aggastyán, és hívő - na, az aztán egyáltalán nem. Csak akkor, ha meggyőződtem. Akkor 1926-ban eszembe jutott valami. Az a Cirill és Metód-légkör! Luhačovicében írtam ? szörnyű volt akkor ott. Nap mint nap esett, és én naponta odaültem asztalomhoz ? három hét alatt kész voltam. A nemzet biztonságban való hitét akartam kifejezni, nem vallási alapon, hanem az Istent tanúul hívó erkölcs és erő alapján."
Debussy Szent Sebestyén vértanúsága című művét világszerte rendkívül ritkán adják elő a maga teljességében. Az öt felvonásos misztériumot 1911-ben, Gabriele D?Annunzio librettójára írta a francia zeneszerző, a táncművész Ida Rubinstein számára. Debussy zenéje énekes szólistákat (egy szopránt és két altot), kórust, továbbá hatalmas zenekari apparátust foglalkoztat, hat kürttel, négy trombitával, három hárfával.
Az I. felvonás (?A liliomok udvara?) két keresztény ikertestvér, Marcus és Marcellianus (a két alt-szólista) vértanúságáról, valamint Szent Sebestyén két csodájáról szól: a levegőbe lőtt nyílvesszeje nem hullik vissza a földre, majd extatikus táncot jár a máglya izzó parazsán. A II. felvonás (?A mágikus szoba?) csillogó, színpompás zenekari hangzása a pogány mágusok szentélyét ábrázolja. A szoprán szólista által megszemélyesített Érigoné dallamát Szűz Mária éneke váltja fel, a szentély kapuja kinyílik, s mögötte feltárul a csillagos égbolt.
A III. felvonás (?A hamis istenek tanácsa?) rézfúvós fanfárjai Diocletianus császár udvarába vezetnek, ahol Sebestyén Krisztus szenvedéseit, a passiót beszéli el a császárnak ? miközben a byblosi asszonyok Adonist siratják. A IV. felvonás (?A sebzett babérfa?) Sebestyén mártíriumát ábrázolja, s a passió-zene felidézése kapcsolatot teremt Krisztus és Sebestyén szenvedései között. A szünet nélkül következő V. felvonás (?A Paradicsom?) kezdetén a szentek: vértanúk, szüzek és apostolok, valamint az angyalok kíséret nélküli kórusa köszönti Sebestyént, aki a mű folyamán itt először énekel (szoprán-szóló). A művet a 150. zsoltárt idéző szövegre írt kórus zárja.
Az est szólistái Celeng Mária, Schöck Atala (mezzoszoprán), Borsos Edith (szoprán), Kovács Annamária (alt) Fekete Attila (tenor), Kelemen Zoltán (bariton), Pápai Erika (narrátor), közreműködik a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
