Glenn Gould "élő" koncertje

Zene

A Canadian Broadcasting Centre hangversenytermének színpadán egy csillogó fekete Yamaha koncertzongora állt, amely a Goldberg-variációk 1955-ös előadásának pontos másolatát játszotta. A közönség láthatta és hallhatta Gould billentéseit és pedálozását, a hallgatóságnak élő koncertélményben volt része. Mindez egy hangszerészekből, hangtechnikusokból és informatikusokból álló csapat több ezer órányi munkájának eredménye volt. Az amerikai Zenph Studio mérnökei az 1955-ös felvétel analóg mesterlemezét digitalizálták, majd a lehető legrészletesebb dinamikai utasításokkal együtt a Yamaha Disklavier Pro felvételre és visszajátszásra is alkalmas zongorába táplálták. Az előadás új tendenciát indíthat elhunyt mesterek koncertjeinek újraélésében, a cég tervei szerint Alfred Cortot, Enqique Granados és Szergej Rahmanyinov előadásait is reprodukálni fogják.