Goran Filipec horvát zongoraművész Liszt-különdíjat nyert

Zene


goran_filipec.jpg
Goran Filipec
 
(MTI) - A versenyre csaknem kétszáz zongorista nevezett, négy különböző korosztályban - közölte Mocsári Károly zongoraművész, aki a zsűri munkájában vett részt. A kezdő, majd szuper és különleges kategóriákban induló muzsikusok, vagyis a koncertező művészek vetélkedője zárta szombaton este. A zsűri elnöki tisztét France Clidat töltötte be, akinek a nevére azok emlékezhetnek elsősorban, akik figyelemmel kísérték az 1956-os budapesti Nemzetközi Liszt Zongoraversenyt, amelynek egyik díjazottja volt. Később virtuozitása miatt Madame Liszt néven emlegették világszerte. 
    
Tekintettel Liszt születésének 200. évfordulójára idén a döntőbe jutottak indulhattak egy Liszt különdíjért is, amelyet France Clidat ajánlott fel, és amelyhez Mocsári Károly is csatlakozott egy koncertmeghívással. "A monori Vigadó őszi koncertsorozatában egy szólóesten léphet fel a nyertes: a horvát színekben induló Goran Filipec" - árulta el Mocsári Károly. 
    
Ezen felül tolmácsolta a Művészetek Palotája meghívását is, a 2012-13-as évadra, Filipec a Szimfonikus felfedezések elnevezésű sorozat egyik koncertjén szólistaként léphet fel. "Zsűritagként el kell mondanom, hogy a döntőbe szokatlanul magas színvonalú csapat kerül be. Goran Filipecről pedig még sokat fogunk hallani."
    
Első díjas lett a koreai Miyeon Lee, a második díjat és a Liszt-elismerést (Corée) Goran Filipec kapta, a harmadik díjat két japán versenyző, Itoh Jun-Icsi és Tanaka Maszaja között osztották meg.