Gorbunov a legjobb harsonás

Zene

Hazai versenyző ugyan nem került a döntőbe, a két legeredményesebb középdöntős magyar versenyző azonban különdíjban részesül: Horváth Szabolcs jutalma egy Bach Stradivarius tenorharsona, valamint a Fővárosi Önkormányzat kétszázötvenezer forint pénzjutalommal járó Pro Cultura Orbis kitüntetése, s ez utóbbi díjat veheti át Lugosi Róbert is. Nathan M. Zgonc (USA) az Artisjus pénzjutalmában részesül az elődöntő kortárs magyar művének, Szunyogh Balázs Tanulmány harsonára című kompozíciójának legjobb előadásáért. Az első helyezett Gorbunov Budapest Főváros Önkormányzatának pénzjutalmát kapja Hidas Frigyes Movement című darabjának kiemelkedő tolmácsolásáért. A díjazottak számos koncertmeghívásban is részesülnek. A szeptember 12-én, azaz ma este 19:30-kor kezdődő díjkiosztó ünnepségen és gálakoncerten Lugosi Róbert kivételével valamennyi díjazottal találkozhat a közönség a Zeneakadémia Nagytermében. A hangversenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködik Kovács László vezényletével.