Greg Tardy a pécsi Jazzhídon

Zene


szabodaniel_allo.jpg
Szabó Dániel

A 44 éves Gregory Tardy zenész családból származik, anyja klasszikus képzettséggel lett jazzénekes, Greg is sokáig szimfonikus zenekarba készült klarinétosnak. Bátyja késztetésére ismerkedett meg John Coltrane zenéjével, és ettől kezdve csak a szaxofon érdekelte. New Orleansba költözve Nicholas Payton, Jason Marsalis és Ellis Marsalis zenekaraiban játszhatott. Első szerzői lemezét '92-ben rögzítette Crazy Love címmel. Később, immár New Yorkba téve át a székhelyét, Tom Harrell, Dave Douglas, Wynton Marsalis, Jay McShann, Steve Coleman, Betty Carter, James Moody, Bill Frisell, Rashied Ali és John Patitucci foglalkoztatták, tagja volt az Elvin Jones Jazz Machine-nek és tíz éve rendszeres partnere Andrew Hill-nek, játszik mindkét Mingus-emlékzenekarral és jövőre Brad Mehldau hívta meg. A modern jazzben viszonylag ritkának számító klarinéthoz is visszatért időközben. A Szabó-kvartetthez közvetlenül is kapcsolódik, mert a dobos, a New York-ban élő, egyre nagyobb nevű Németh Ferenc többször is játszott vele korábban.

Szabó a Fidelio érdeklődésére elmondta, hogy ugyan először játszanak együtt, Tardy-val zeneileg nagyon sok szempontból hasonlóan gondolkoznak. A turné részben a Szabó-kvartettnek azt a repertoárját játssza, amelyen a szaxofon szólista Chris Potter volt. Az első két állomás egy fesztivál, a 2008-ben 'kiépült" Jazzhíd, amely Pécset horvátországi testvérvárosával, Eszékkel, valamint a Vajdaság fővárosával, Újvidékkel köti össze. A program idén betagozódik a Pécs 2010 rendezvénysorozatba, összeállításában mindig részt vesz az újvidéki és az eszéki kulturális központ. Szabóékon kívül még két, részben magyar együttest érdemes megemlíteni. Az elsőben részt vesz a Szabó-kvartett bőgőse, Szandai Mátyás is: a német énekes Michael Schiefel, zongorista partnerével Carsten Daerrel valamint Lukács Miklóssal közös lemezüket mutatják be. A japán származású német zongorista, Aki Takase pedig a híres magyar gitárossal, Gadó Gáborral duózik. A Hídon olyan világsztárok is 'végigmennek", mit a Zawinul-együttes tagjaiból alakult The Syndicate.

 

A Jazzhíd koncertjei a pécsi Uránia Filmszínházban:

Október 14.
20:00 Matija Dedic Trio
21:30 The Syndicate

Október 15.
20:00 Aki Takase-Gadó Gábor Duó
21:30 Mayoke Group

Október 16.
20:00 Szabó Dániel Quartet feat. Gregory Tardy
21:30 Michael Schiefel-Carsten Daerr-Lukács Miklós-Szandai Mátyás

 

A Szabó Dániel Quartet turnéjának Greg Tardyval közös további állomásai:
Október 17. Lendva
Október 18. Nagykanizsa