Griegnek tisztelegnek

Zene

Edvard Grieg

A Budapesti Filharmóniai Társaság igen régóta játssza előszeretettel a norvég zeneszerzők legismertebbikének műveit. Már Grieg életében, 1891. január 14-én megszólaltatták a Peer Gynt című színpadi kísérőzenéből készült I. szvitet. A Vigadóban a karmester Erkel Sándor volt. Az 1843-ban született Grieg a klasszikus zene számos műfajában alkotott maradandót, de legismertebbé talán valóban az Ibsen Peer Gynt-jéhez írott műve vált. Dalaiban, zongoraműveiben, kamarazenéjében félreismerhetetlenül egyedi stílusa a korabeli Európa romantikáját ötvözi a norvég hagyományokkal. E ponton érdekes a párhuzam a 2007-ben szintén jubiláló Kodály Zoltán munkásságával, hiszen Grieg is kiemelt fontosságot tulajdonított a népzenének.

A Budapesti Filharmóniai Társaság

Visszatérve a Budapesti Filharmóniai Társaság és Grieg kapcsolatára, az első koncertet még számos Peer Gynt követte, de például 1984-ben bemutatták Grieg: Bergliot című melodrámáját, amelyen Márkus Emília szavalt. 1900-ban hat alkalommal is Grieg volt repertoáron, főképp Kerner István vezényletével. Dohnányi is vezényelt Grieg műveket az együttes élén, mind a négyszer a már említett legismertebb mű egy részét. 1995-ben kétszer egymás után a ragyogó, s azóta már meghalt Viotti vezényelte az a-moll zongoraversenyt, Csík Laura közreműködött. S legutóbb 2005-ben Rico Saccani vezényelte - ugyancsak kétszer - e művet, ez esetben Vanessa Wagner zongorázott.

(2007. ápirlis 23 és 24. 19:30 Magyar Állami Operaház (Budapest) - a Budapesti Filharmóniai Társaság koncertje; Grieg: Peer Gynt - kísérőzene; Holberg- szvit; Sigurd Jorsalfar - három részlet a kísérőzenéből; km.: Fodor Gabriella, Gál Erika, Massányi Viktor (ének), a Magyar Állami Operaház Énekkara (karig.: Szabó Sipos Máté); vez.: Oberfrank Péter - Dohnányi-bérlet, illetve
Mahler-bérlet)