Grigorij Szokolov a Müpában

Zene

 
Grigorij Szokolov már ötéves korában felhívta magára az orosz zenei élet figyelmét rendkívüli tehetségével. Leningrádban született, speciális zeneiskolába járt, majd 1960-ban a Leningrádi Konzervatórium tanulója lett. 12 éves korában lépett először nyilvánosság elé, 1966-ban, 16 évesen pedig az Emil Gilelsz vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Sikerét koncertkörutak követték a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral Olaszországban, Portugáliában és Németországban, majd Európán kívül Észak-Amerikában és a Közel-Keleten.
 
Szokolov játszott a bécsi Musikvereinben, a berlini Filharmóniában, az amszterdami Concertgebouwban, a New York-i Carnegie Hallban, Tokióban, Párizsban és még számos nagyvárosban. Olyan zenekarok voltak a partnerei, mint a New York-i Filharmonikus Zenekar, a lipcsei Gewandhaus Zenekara, a Drezdai Filharmonikus Zenekar, a Müncheni Filharmonikus Zenekar, a Bambergi Szimfonikusok, a Varsói Filharmonikusok, a Zürichi Tonhalle Zenekara, a Helsinki Rádiózenekar, a Milánói Scala Filharmonikus Zenekara; együtt dolgozott a világ vezető karmestereinek nagy részével. Ma Grigorij Szokolov egyike Oroszország legünnepeltebb művészeinek. Széles repertoárja (Bachtól Schönbergig), a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága megragadják mind a közönséget, mind a kritikát, bárhol is játszik.