- Milyen szellemi örökséget érzel a magadénak, kit tartasz mesterednek?
- Az alapokat Guminár Ernőtől, nagybátyámtól tanultam, majd Sáránszky Pálnál végeztem, aki a régi nagy hagyományokkal rendelkező hazai, Nemessányitól Piláton át ívelő vonós hangszerkészítés egyik utolsó nagy egyénisége. Rajta keresztül és számos külföldi (Olaszország, Franciaország, Anglia) tanulmányutam során hamar felfedeztem a régi cremonai iskolát, amelyet a mai napig követek, így Stradivari, Guarneri és néha bresciai Gasparo da Saló kópiákat készítek.
- A magyar hangszerkészítés két nagy irányból táplálkozik, az olaszból és a bécsiből, de a bécsi hangszereket idegenkedés fogadja és te is a másik utat választottad. Mi az oka ennek? Nem keletkeztek jelentős hangszerek Bécsben?
- A bécsi stílusnak is megvannak a jelentős alkotói és műhelyei, akiknek a hatása a mai hangszerkészítésen érződik. Anton Fischer hangszereit mind a mai napig tiszteljük, használjuk, továbbá számos kiváló mesterünk dolgozott az osztrák fővárosban (Johann-Baptist Schweitzer, Gabriel Lemböck, Thomas Zach stb.). Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a hegedű hazája Itália. Bécs is olasz hatásból táplálkozik, és a nagy elődök alkotásait formálták saját képükre.
- Magyarországon is hasonló folyamat zajlott le?
- Nemessányi észrevette - és egész életművével bizonyította -, hogy a kópiakészítés igazodik leginkább a kor szelleméhez, és nem is foglalkozott mással, csak Stradivarival és Guarneri del Gesúval. A későbbiekben mindenki így dolgozott Magyarországon, kivéve Tóth Jánost, aki meg akart honosítani egy egyéni stílust - megjegyzem sikertelenül. Tehát, amennyiben Nemessányit követem, akkor is Stradivari és Guarneri szellemével találkozom Nemessányi adaptációjában. Nemessányi olyannyira tökélyre vitte a kópiakészítést, hogy több Guarneriről én is, sőt, nemzetközi hírű szakértők egyaránt azt vélik, hogy az ő hangszerei.
- Modern kort élünk, miért választottad mégis a kópiakészítést? Miért nem lehet ma egyedileg hangszert építeni?
- Az a fajta szabadság, amit a modern művészet ad, a mi szakmánkban elképzelhetetlen. Amíg több régebbi zene szólal meg a koncerttermekben, mint mai, addig miért gondoljuk, hogy másfajta hegedűre alakul ki igény? Mind a zenehallgatók, mind a muzsikusok rettentő konzervatívak ebből a szempontból. Voltak és vannak kísérletek, de amíg ez a szemlélet dominál, addig lehetetlennek tartom, hogy kocka- vagy akár midi hegedűk szólaljanak meg hangversenyeken. Ma még polgárpukkasztás Bachot elektromos hegedűn játszani. Nem az ő világa. Ez valószínűleg így is van rendjén.
- Miközben létezik egy másik ok is.
- A hegedű tökéletes hangszer, tökéletes erősítő. A legnagyobb hangmennyiség előállítása a fajlagosan legkisebb térfogatban. A nagy és a kicsi kezű is egyaránt könnyedén megtalálja a hangokat, a forma tökéletes, mely a zenéhez, a játékhoz idomul. A hegedű hangszíne az egyetemes zenetörténet invenció-forrása. Ezt a fajta tökéletességet kár lenne felrúgni.
- Viszont így nem létezik fejlődés.
- Ezt nem így látom. A fejlődés befelé, az anyag szerkezete felé, a mélybe irányul és nem kifelé a kozmoszba, egyfajta növekedés irányába.
- Lényegében csak kópiákat készítesz, de hol van Guminár Tamás, az alkotó?
- A hangszerkészítés önmagában alkotó tevékenység. Egy rádióinterjúban úgy jellemeztem, hogy a hangszerkészítő hasonlít az alkimistához. Szigorú művészeti szabályok és keretek között dolgozunk, de azon belül korlátlan a szabadság. A keretek irányt adnak és nem gátolnak. A stílus olyan, mint egy ruha, ami mögött ott van az ember.
- Amikor valaki eljön hozzád megrendelni egy instrumentumot, hogy kezdesz hozzá a munkának?
- A hegedűkészítésnek végül is két nagy iránya alakult ki. Stradivari hangszerei éneklő, kecses hangú hegedűk, csillogó, ezüstös "E" húrral és gömbölyű, lágy tónusú mély regiszterrel. Játék közben nem szabad nyomni őket. Ezek tökéletes hangszerek. Guarneri del Gesú másfajta világot képvisel, egy sötétebb, energikusabb világ az övé, hegedűi sokkal többet bírnak, nagyobb energiák tolmácsolására képesek. Tömörebb a hangjuk, a finomság rovására. Az "E" húrjuk minősége azonban nem éri el stradivarik minőségét. Megjegyzem, a mai, sokszor csak a nagy vivőerejű hangot kereső előadásban a guarnerik nagyon jól teljesítenek. Nos, amikor jön egy megrendelő, megbeszéljük, hogy melyik irányt szeretné. Szeretem továbbá antikolni a hangszereket, hogy a lakkozás és a hang minősége is megpróbálja azt felidézni, amit ezek a nagy cremonai hangszerek tudnak.
- Úgy tudom, hogy több függöny mögötti hangzásversenyen alulmaradtak ezek a nagy, olasz hangszerek. Mégis állandóan ezt keressük. Talán létezik az a bizonyos titok?
- Minden ritka műalkotást egyfajta titok övez. Ha mindenkinek lenne otthon Leonardo-festménye, nem tűnne olyan titokzatosnak. Ha minden zeneiskolában lenne egy-két Stradivari, nem lenne olyan érdekes. A másik az, hogy tényleg vannak nagyon nagy olasz hangszerek, amelyek rendkívül jól szólnak és vannak olyanok is, amik a hanyatló korszakból kerültek ki vagy egyszerűen nincsenek, soha nem is voltak olyan állapotban, hogy jól szólhassanak. Viszont amíg egy zenész már a Stradivari vagy Guarneri szó hallatán is örömöt érez, addig nem változik ezen hangszerek értékelése. A kópiakészítés és Leonardo kapcsán hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az olasz reneszánsz is másolásból indult: antik görög, római emlékeket próbáltak rekonstruálni, megidézni. A kópia önálló műalkotás, a név szerencsétlen, mert nem másolatról beszélünk, hanem egy saját identitással rendelkező tárgyról.
- A mai magyar hangszerkészítő mégis jellemzően alulmarad az olasszal vagy a külföldivel szemben.
- A zenészek sokszor szeretnének kortárs magyar hangszeren játszani, de az anyagi lehetőségeik nem engedik meg. A zenekarok viszont intézményi szinten többnyire elzárkóznak a kortárs magyar hangszerek vásárlásától.
- Milyenek a mai magyarországi zenekarok hangszerei?
- Általában másod- vagy inkább harmadosztályú instrumentumokról beszélhetünk, amivel kapcsolatban további probléma, hogy a zenészeink hozzászoknak ehhez a hangminőséghez. A másik érdekes jelenség, hogy nagyon sok jó hangszerkészítő van, messze több, mint a megrendelések indokolnák. Ez mindenképpen nehéz helyzet, főleg úgy, hogy az intézmények nem itthonról rendelnek.
- Ennek a szituációnak a válság sem kedvezett.
- Nagyon nehéz helyzetben van a hangszerkészítés, miközben furcsa mód a zenészek vásárolnának tőlünk, az intézmények viszont nem. A döntéshozók nincsenek megfelelően tájékoztatva, továbbá azok, akik az állami megrendelésekben véleményformálók voltak az elmúlt évtizedekben, nem voltak érdekeltek abban, hogy hazai mesterhangszereket rendeltessenek. Ezt megkérdőjelezhetetlenül bizonyítja, hogy állami megrendelés csak nagy olasz vagy annak vélt hangszerre történt. Akik hivatalos fórumokon képviselték a szakmát, nem próbálták vagy nem tudták abba az irányba terelni a véleményt, hogy magyar hangszert rendeljenek a zenekarok.
- Ilyen problematikus az állami hangszerpark kérdése is. Mint igazságügyi szakértő, mi a véleményed az állami hangszerek helyzetéről?
- Sajnálatos, hogy nem nyilvános, nem lehet hozzájutni a szakértői véleményekhez, a felmérés módja is kérdéses. Ez főleg azért baj, mert sok hangszer eredete tisztázatlan.
- Transzparenssé kellene tenni az állami hangszerek fenntartását?
- Szerintem könyv formájában kellene bemutatni, ilyen módon hozzáférhetővé tenni az információkat. Ezek a hangszerek Magyarország tulajdonai, nemzeti kincsek, amelyek megérdemelnék, hogy méltó módon foglalkozzunk velük. Sajnos átláthatatlan a szakértők kiválasztásának módja, a szakértői vélemények sem nyilvánosak, szakmai körökben egyértelműen negatív a megítélése mindennek.
- A külföldi példa mit mutat?
- Talán Oroszországban van ilyen nagy állami hangszerkollekció. Általában befektetői körök (bankok, alapítványok) birtokolják ezeket a nagy értékű instrumentumokat, komoly elvárásokkal és felelősségválallási igénnyel adják ki nagy művészeknek. Például a karbantartás jellemzően a művészek felelőssége, költsége, komoly szerződéseket kell vállalniuk, hogy játszhassanak a hangszereken. Magyarországon ennek nincsenek kialakult elvei. Semmiképp nem kívánom megkérdőjelezni azon művészeink kvalitását és jogát, akiknél ilyen hangszerek vannak, de hosszútávon a tulajdonosi jogok körülhatárolhatóbb gyakorlása és az átláthatóság jót tenne a hangszerparknak. Arról nem is beszélve, hogy az egyértelműség megszüntetné a kialakult gyanúkat a hangszerek eredetével kapcsolatban.
- Visszatérve a hegedűkészítésre, változott a véleményed az elmúlt évtizedekben ezzel kapcsolatban?
- Minél több időt töltök a szakmában, annál nagyobb jelentőséget tulajdonítok a fa minőségének. A nagy olasz elődök esetében is a Velencétől (a jó minőségű hangszerfa beszerzési forrásától) történt elzártság vezetett ahhoz, hogy az addig kevéssé kedvelt olasz, habos jávort használják. Egy idő után egyébként maga Stradivari se jutott igazán jó minőségű fához, az ebből az időből származó hangszereket már a mester hanyatló korszakának tartják. Amati, Stradivari, majd a Guarneri család után lehanyatlott a hegedűkészítés, eltértek az eredeti cremonai stílustól. Más területeken elkezdett kialakulni a kópiakészítés. Mostanában elterjedtek a kevésbé jó anyagok, manufakturális hangszerek. A fentebb már említett rádióinterjúban, a Fidelio Klasszik-ban feltett kérdésre, hogy mikor dől el, hogy egy hangszer milyen lesz, azt válaszoltam, hogy a hangszerész álmaiban. Ez egy belső késztetés, amely mögött egy mélyen húzódó minőségérzékenység található. Belső döntés, hogy melyik útra lép a készítő: minőségi mesterhangszert alkot vagy sorozatgyártott tucatterméket. Az anyagból formálunk hangot, ez az alkotó része munkánknak és a szellemi attitűd, amivel a hangszerhez viszonyulunk, határozza meg a minőséget.
