Mindkét zeneszerző tisztes kort ért meg, Szőllősy volt az idősebb, ő 1921-ben született az erdélyi Szászvárosban, míg pályatársa 1928-ban, a Köln közelében található Mödrathban jött világra. Stockhausen a szerializmus Schönberg utáni korszakának vezéralakja volt: a Darmstadti iskolaként emlegetett zeneszerzői kör - Stockhausen mellett Boulez és még sokan mások - éppen abban az időszakban számított Európa legmerészebb iskolájának, amikor Magyarországon Szőllősy elsősorban filmzenéken, rádiójátékokon és színpadi kísérőzenéken formálta a későbbi mesterművek érett zeneszerzőjének egyéni hangját, mesterségbeli tudását. E második "tanulóidőszak" mégis idézőjellel írandó, hiszen Szőllősy hatvannál is több film- és színpadi zenéje nemcsak előtanulmányok, hanem az alkalmazott zeneszerzés tökéletes példányai.
Az igazi áttörést Szőllősy számára a III. Concerto hozta, amellyel 1970-ben Párizsban elnyerte az UNESCO Nemzetközi Zeneszerző Seregszemléjén a legjobb kompozíciónak járó díjat. Ettől kezdve sorra születtek a remekművek, kezdve a Transfigurazioni és a Musica per orchestra (1972) cimű opusokkal egészen 2002-ig, a Kroó György emlékére írt Addióig. 1971-ben Erkel, 1985-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, kétszer kapott Bartók-Pásztory-díjat (1986, 1988), 2006-ben Magyar Köztársasági Érdemrendet, 2007-ben pedig Széchenyi-díjat vehetett át. Zenetudósként Bartók, és egykori tanára, Kodály kutatójaként számított megkerülhetetlen tekintélynek.
Stockhausen neve a zenetörténetben valószínűleg örökre összefonódott az elektronikus zenével - e zeneszerzői technikáknak nemcsak felfedezője és alkalmazója, de legnagyobb hatású oktatója is volt. Kölnben folytatta tanulmányait, majd Párizsban Messiaen tanítványa volt. Kölnbe visszatérve évtizedeken át a WDR iskolateremtő elektronikus zenei stúdiójának munkatársa, majd vezetője volt. A kilencvenes években Kürtenben alapított zeneszerzői iskolát, s 2004-ben még megérhette a Licht befejezését, amelyen közel három évtizeden át dolgozott.
