Hang-tér-kép - közös évadnyitó Szombathelyen

Zene


SavariaSzimfonikusZenekar_photobyczikalaszlo.jpg
A Savaria Szimfonikusok

(MTI) - Lesz tánc és torna a szökőkút körül, szabadtéri muzsika és játék, zenés családi vetélkedő, ahol olyan kérdéseket is feltesznek, amiKre akár egy kisgyermek is tud válaszolni, közben pedig az Esterházy Quintett és a Bartók Duó muzsikál a Fő téren.

 
A közönség Kovács Géza, a bábszínház igazgatója előadásában láthatja a Vásártér című bábelőadást és bemutatják a Hoppá-hoppá című mesejátékot is, amely egy cica és egy vadkan váratlan összeköltözésének történetét beszéli el. A Fő téren az Agora képzőművészeti szakkörei, tanfolyamai is bemutatkoznak, a gyerekek kipróbálhatják a repülő- és hajómodellezést, ékszerkészítést és megtapasztalhatják, hogy milyen a szakkörök hangulata.
 
A "tekergőtéren" a résztvevők - kicsik, nagyok - interaktivitásra is számítanak, bár a szervezők szerint az ügyességi játékokat a felnőttek gyakran jobban élvezik, mint a gyermekek.
 
Első alkalommal tart a három intézmény közös évadnyitót. A szabadtéri, kötetlenebb programokon azt szeretnék bemutatni, hogy mi minden zajlik az épületekben és hogy a zimankós, hidegebb időkben is tudnak érdekes és színvonalas programokat nyújtani majd a látogatóknak.