Hangszerész Bál

Zene

A tervezett programban szerepelnek szakmai programok: délelőtt egyedi mesterhangszerek kamara kiállítására kerül sor, délután mesterhegedűk hangzásversenye lesz, melynek eredményét este hirdetik ki. Este héttől azonban a feloldódásé lesz a főszerep, hiszen a Free Style Chamber Orchestra ad koncertet. És a java még csak ezután következik, hiszen a táncos mulatság a koncert után veszi kezdetét.

A bál ugyan a böjti időszakra esik, de mint Szerényi Béla, a Hangszerész Szövetség elnöke fogalmazott: ,,Sajnos a Fonó legnagyobb jószándéka mellett is már csak így tudtunk helyet biztosítani. ... A böjt ténye okozott is fejfájást egészen addig, míg a megoldást meg nem találtuk. Ez pedig a következő: a rendezvény egészen a koncert befejezéséig szakmai jellegű, ahol a hangszerészek, muzsikusok köré szerveződő civil szervezetek találkoznak, ismerkednek egymással. A koncert után a nagyteremben kezdődik a bál, de kint a büfé helységében lehetőség van csendes beszélgetésre egy jó pohár ital mellett...

Másrészt rendezvényünk több szempontból is ,,jó helyen" van a böjtben. Régi hagyomány ebben az időszakban a falukerülés, határjárás. Az előbbit sok helyen éneklő leányok járják, utóbbi a férfiak dolga. Ilyenkor szemrevételezik a határt, átgondolják, mire is építhetik jövőjüket, mik az elvégzendő feladatok. Vajon nem ugyan ez a dolgunk nekünk is? Számba venni a lehetőségeinket és közös célok mentén haladni előre. Azon kívül ne felejtsük el azt sem, hogy mesterségünk (és itt a hangszerkészítők mellett az előadóművészekre, tanárokra, kereskedőkre is gondolok) ugyancsak böjtös időszakot él. Helyén van tehát az időpont, ezért bátran hívok mindenkit, érezze jól magát!"

(2007. február 24. 19:00 Fonó Budai Zeneház (Budapest) - Hangszerész bál; km.: Free Style Chamber Orchestra, jegyár: 2000 Ft)