 |
Bátor vállalkozás volt ez 1983-ban, és kimenetelével a létrehozók sem lehettek tisztában. Nem valószínű, hogy sejtették, hogy a tíz évig alkalmi együttesként muzsikáló zenekar végül 1992-ben a főváros hivatalos együttesévé válik, majd újabb tíz év múlva kiemelt állami támogatású intézménnyé, sőt, világhírű, mindenhol számontartott, megszámlálhatatlanul sok turnét teljesítő, számtalan hanglemezt készítő, rengeteg magyar és nemzetközi díjat nyerő zenekarrá. Töretlen sikersztorinak látszik, persze az ilyen sikersztorik útja sem szőnyeggel borított puha út, sok kavics, gödör, bukkanó, számtalan nehézség szegélyezte, de Fischer Iván akarata és tehetsége és Körner Tamás igazgató segítsége mindezen keresztül segítette a csapatot. A karmesternek van még egy, a magyar zenei életben talán egyedülálló tulajdonsága: kiváló showman, oldott, szellemes műsorvezető, akinek sziporkázó ötleteit remek verbalitás és megnyerő stílus kíséri, így tud egy ilyen, negyedszázados jubileumból sem egy áhítatos, könnyes, fülledt estét, hanem igazi attrakciót, happeninget, vidám, interaktív játékot teremteni. Megvannak ennek is a hagyományai, hisz a megalakulás óta ezen a napon koncerttel köszönti a zenekar a publikumot, a karácsonyt és az új esztendőt, és tették ezt mindig vidáman. Láttuk Kocsis Zoltánt kalauzként jegyet lyukasztani ilyenkor, láttuk stüszi vadásznak öltözve bohóckodni, a zenekart ezer ötlettel ünnepelni. Fischer Iván máskor is talál módot, hogy elmossa a nézőtéren merev háttal fellbámuló, moccanatlan közönség és a pódiumon szenvedéllyel muzsikálók közötti határvonalat, ezt tette például, amikor egyik ízben a közönség minden tagja kis fadarabot talált a székén, amivel Steve Reich egyik darabjának alapritmusát adta aztán nyolcszáz ember a nézőtéren, vagy amikor a Hősök terén tartott keringő-koncerten táncra perdítette a hatalmas tömeget. Ezeket az emlékeket most filmen felelevenítve láthatta a publikum, mert születésnapi ajándékként a zenekar pinduri hegedű alakú pendrive-ra tett úgy 20 apró filmecskét, amit a zenekar támogatói és a bérletesek ajándékként meg is kapnak majd, néhány részletét pedig kivetítőn élvezhettük a kották kikeresése alatt. Ugyanezeket a kéynszerű szünetecskéket egy másik remek ötlet töltötte ki: az orgonaülésen rögtönzött pici emelvényen a zenekar gyermekeiből alakult ad hoc együttes swinget, szambát, tangót, keringőt játszott ügyesen, kicsi gyermekek és tizenévesek önfeledt együttzenéléseként. Hogy miért is volt kottakeresgélés? Mert ennek az estének volt a legfurcsább műsora, amit valaha hallottam, hogy mást ne mondjak, egy nyitánnyal zárult. Ugyanis a közönség szerkesztette. Belépéskor mindenki kapott egy négyoldalas listát, amely annak a 289 műnek vagy műrészletnek a címét tartalmazta, amelynek kottája a zenekar birtokában van. Aztán a legkülönbözőbb, szellemes módokon választott a közönség erről a listáról. Első körben egy tubából húzták ki három széknek a számát, a rajta ülők javaslatáról (mint a többiekéről is) kézfeltartással döntötte el a publikum, melyik hangozzék el. Így Ravel La valse-ával indult az este. Fergetegesen. És ezt mindegyik produkcióhoz odateszem, mert noha nyilvánvalóan voltak apróbb hibák az este során, de tegyük hozzá, hogy ezt a koncertet próba nélkül adták a zenészek. Ez persze erős túlzás, hiszen 25 évnyi próba áll mögöttük. És persze ez sem igaz, mert alapító zenekari tag a pódiumon nem is ült, csak a nézőtéren. Őket - szép gesztusként - fel is állította Fischer Iván, ott volt Szabadi Vilmos, a legelső koncert hangversenymestere, Friedrich Ádám kürtművész és Konrád György brácsaművész, akkor 60 évével a zenekar legidősebbje, akit most, 85 évesen egy zeneszám előadására dörgő tapsvihar közepette felinvitált a karmester a színpadra, így együtt játszotta a többiekkel Mahler V. szimfóniájának Adagiettóját. De szavaztak azok is, akik jelen voltak az alapító koncerten, és azok is, akik ezen az estén ünnepelték saját születésnapjukat. Így alakult ki a műsor, amelyen elhangzott még Smetana Moldvája, Bartók Concerto II. tétele, Beethoven VIII. szimfónia Fináléja. Az ünnepség Weber A bűvös vadász nyitányával zárult. (Én Fischer Iván helyében keretbe helyeztem volna a szavazós műsorblokkot, azzal indítottam volna, ami először csendült föl 25 éve: Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitányával, és azzal a ráadásszámmal zártam volna, amivel akkor köszönték meg a hatalmas tapsot: Brahms 1. magyar táncával.) A zenekari tagokat a székeken ajándékok várták, végül ők is megajándékozták Fischer Ivánt, majd mindannyian a közönséget az élvezetes estén kívül egy szelet tortával.
Isten éltesse a Budapesti Fesztiválzenekart, hogy megélhesse az ötvenedik születésnapot is. Ha élünk, ott leszünk.
