(MTI) - A székelyföldi születésű Palló Imre, kiváló művész, az operaház örökös tagja, kezdettől fogva énekesnek készült. Családja támogatta, de édesapja egykori kívánsága szerint megszerezte a jogi doktori címet is, igaz, majdnem hatvanévesen. Budapesten először a Statisztikai Hivatalban dolgozott, majd felvették a Zeneakadémiára.
Az első világháború idején katonaként lett az Operaház tagja, 1917-ben debütált a Parasztbecsület Alfiójaként. 1925-ben látta-hallotta őt ebben a szerepben az épp saját társulatával turnézó Mascagni, s nyomban leszerződtette. Palló két évig járta velük a világot, nagy sikereket aratott, közben új szerepeket tanult meg és énektudását tökéletesítette.
A Magyar Állami Operaház tagja volt haláláig. 1934-ben lett örökös tag. Több mint száz nagy baritonszerepet énekelt, magyar színpadon ő volt az első Falstaff és Simone Boccanegra. Énekelte Figarót (Rossini: A sevillai borbély), Luna grófot (Verdi: A trubadúr), Posa márkit (Verdi: Don Carlos), Escamillót (Bizet: Carmen), Scarpiát (Puccini: Tosca), életművének legfontosabb része azonban a magyar zenével való kapcsolata volt. Kodály egy ízben "a magyar népdal mesterdalnokának" nevezte, őt kérte fel dalainak tolmácsolására és neki ajánlotta népdalgyűjteményének több füzetét.
Palló volt az első Háry János és a Székelyfonó első Kérője.
Művészete csúcsán volt, amikor 1967-ben nyugdíjba vonult. Nemcsak saját korának, hanem az egész magyar operajátszásnak kivételes művészegyénisége volt, népszerű, sikeres baritonista, akit a közönségen és a kritikusokon kívül a pályatársak megbecsülése és szeretete is körülvett.
