Haydn Eszterházán - tizedszer!

Zene

Az Esterházy kastély

Bár a Budapesti Vonósok már pár évvel korábban megalapította a saját fertődi fesztiválját - amelyet 1996-tól ugyancsak Strém Kálmán szervezett -, mégis indokoltnak látszott, hogy elinduljon egy olyan eseménysorozat, amely határozottan Haydn életművére (annak is elsősorban az Eszterházához kapcsolódó részére) koncentrál, és megmutatja a közönségnek a monumentális Haydn-életmű legjellemzőbb remekműveit, csakúgy, mint a kevesek által ismert, izgalmas különlegességeket. A fesztivál műsorát a Magyar Haydn Társaság által felkért szerkesztőbizottság hozza létre, élén három nemzetközi hírű professzorral: Somfai László zenetörténész-akadémikussal, Komlós Katalin zenetörténész-fortepianistával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetőjével és Malcolm Bilson zenetörténész-fortepianistával, a Cornell Egyetem tanárával.

Az elképzelés életképesnek bizonyult, s a fesztivál hangversenyein olyan művészek léptek fel (sokan közülük nem is egyszer), mint az Orfeo-zenekar és a Purcell-kórus, Malcolm Bilson, Spányi Miklós, a Salomon- és a Mosa?ques-vonósnégyes, Komlós Katalin és Zádori Mária, Jaap Schröder, az Academy of Ancient Music Andrew Manze, az Il Giardino Armonico Giovanni Antonini és a 18. Század Zenekara Frans Brüggen vezetésével, Nicholas McGegan, a Festetics- és a Tomasini-vonósnégyes, a Trio Antiqua, Korondi Anna, a Kuijken-kvartett és még sok más kiválóság. A fesztivált felvette tagjai sorába az Európai Fesztiválszövetség, háromórás portréműsort készített róla a BBC Rádió kulturális csatornája, hangversenyeinek egy részét évről évre élőben közvetíti és adja tovább számos tagjának az Európai Rádióunió. A Magyar Rádión és a Magyar Televízión túl a nemzetközi média és szaksajtó is rendszeresen foglalkozik a fesztivállal, amely így a magyar zenekultúra, a magyar Haydn-kultusz és Eszterháza "nagykövetévé" vált a világban.

A koncertek helyszíne, a díszterem

A tizedik fesztivál örömteli eseménye, hogy ismét élvonalbeli régi hangszeres zenekart hallhat majd a közönség: a belga Il Fondamentót. Az együttes művészeti vezetője Paul Dombrecht, aki az utóbbi évtizedekben nagyszerű barokk oboistaként vált világhírűvé, és aki - a Pleyel-év tiszteletére - a Haydnhoz tanítványként Eszterházára elzarándokoló Ignaz Pleyel egyik szimfóniáját is műsorára tűzte. De ezt megelőzően is sok különleges élményt tartogat a fesztivál. A nyitóhangversenyen a bécsi Esterházy-trió játszik, akik Haydn különleges barytondarabjai mellett a koncertmester és személyes jóbarát, Luigi Tomasini egyik barytontrióját is bemutatják. A fesztivál vendégül látja Zvi Menikert, Malcolm Bilson egyik legkiválóbb billentyűs tanítványát, aki két szólóestet ad (csembalón, illetve fortepianón adja elő Haydn egy-egy szonátasorozatát), továbbá kamarapartnereivel zongoratriókat is játszik majd. Haydn, illetve német és angol kortársai szonátáiból, dal- és kantátakompozícióiból nyújt majd különösen izgalmas válogatást Zádori Mária és Komlós Katalin kamaraestje. A Sonatores Pannoniae műsorának középpontjában Haydn igen ritkán hallható fúvós-divertimentói és indulói állnak majd, köztük a "Magyar Nemzeti Induló", amely a zeneszerző utolsó befejezett hangszeres darabja. Az ő műsoruk is tartalmaz egy Ignaz Pleyel-kompozíciót.

Végül, de nem utolsó sorban, több év után újra szerepel Haydn-opera - koncertszerű előadásban - a fesztivál műsorán. Vashegyi György vezényletével a L'isola disabitata hangzik majd fel, amely a korai Haydn-operák kisebb együttesére íródott a későbbi Haydn-operák érett stílusában.